szocpol 2012 törvény, jogszabály

A Kormány 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelete  lakásépítési támogatásról


A Kormány a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésérõl szóló 1999. évi CXXV. törvény 91. § (1) bekezdés e) pontjában, továbbá
a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. § (1) bekezdés a) pontjában és a fogyasztónak
nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. törvény 30. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint az Alkotmány 35. §
(2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított
feladatkörében eljárva a következõket rendeli el:


1. Értelmezõ rendelkezések


1. § (1) E rendelet alkalmazásában:
1. alacsony energiafogyasztású lakás: olyan lakás, melynek fajlagos primer energiafogyasztása fûtésre legfeljebb
25 kWh/m2év;
2. bekerülési költség: a következõ kiadásoknak ténylegesen megfizetett, telekárat és a beépített vagy szabadon álló
berendezési tárgyakat nem tartalmazó, lakásra jutó hányada:
a) a lakás épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek és központi berendezéseinek építési
költségei,
b) a lakások rendeltetésszerû használhatóságát biztosító
ba) helyiségeinek,
bb) tároló helyiségek, ideértve a különálló épületben megvalósuló tüzelõanyag-tároló, a lomkamra,
bc) melléképítmények, ideértve a hulladéktartály-tároló, a közmûpótló építmények és berendezések,
a közmû-becsatlakozás építményei,
bd) egyéb építmények, ideértve a lakótelek homlokvonalán álló kerítés, az építésügyi hatóság által elõírt
kerítés, az épület megközelítését szolgáló tereplépcsõ, lejtõ és járda, valamint támfal és szivárgó övárok,
valamint
be) a gépkocsitároló helyiség
építési költségei,
c) a közmûbekötések költségvetés szerinti építési költségei,
d) a lebonyolítási költségek, ideértve a mûszaki tervezés, a hatósági engedélyezés és a mûszaki ellenõrzés költségeit,
e) a jogszabály alapján fizetendõ útépítési- és közmûvesítési hozzájárulás,
f) távfûtés bekapcsolási díj, az elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulások,
g) a lakáshoz kapcsolódó közterületi út-, járda- és közmûépítési költségek és hozzájárulások,
h) az új lakás megépítéséhez szükséges földmunka elvégzésének költségei,
i) az új lakás megépítése érdekében felmerült építménybontási költségek;
3. fiatal házaspár: házastársak, melyek közül a lakásépítési támogatás iránti kérelem benyújtásának idõpontjában
egyik fél sem töltötte be a 40. életévét;
4. gyermek: aki az igénylõ eltartottja és
a) a 16. életévét még nem töltötte be,
b) a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el,
vagy
c) a 16. életévét már betöltötte, de megváltozott munkaképességû személy és ez az állapota legalább egy éve tart,
vagy egy év alatt elõreláthatóan nem szûnik meg;
5. hitelintézet: magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkezõ hitelintézet, valamint a hitelintézettel
egyenértékû prudenciális szabályozásnak megfelelõ pénzügyi vállalkozás a hitelintézetekrõl és a pénzügyi
vállalkozásokról szóló törvényben foglaltaknak megfelelõen, vagy jelzálog-hitelintézet a jelzálog-hitelintézetrõl és
a jelzáloglevélrõl szóló törvényben foglaltaknak megfelelõen, illetve a biztosítóintézet a biztosítókról és a biztosítási
tevékenységrõl szóló törvényben foglaltaknak megfelelõen;
6. megváltozott munkaképességû személy: az a személy, aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve
legalább 50%-os mértékû egészségkárosodást szenvedett, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság
komplex minõsítése alapján nem haladja meg az 50%-os mértéket;
7. támogatott személy: aki az e rendelet szerinti személyi és egyéb feltételeknek megfelel és ezek alapján
a hitelintézettel a lakásépítési támogatás nyújtására szerzõdést köt;
8. új lakás:
a) az alapozási munkáktól kezdõdõen teljes egészében újonnan épített, vagy emeletráépítéssel vagy
tetõtér-beépítéssel megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint
megfelelõ lakóegység, amely elkészültét követõen használatbavételi engedély köteles, vagy
b) az a lakás, amelyet jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó természetes személy
részére való értékesítés céljára épít, vagy építtet, és
ba) amelyet elsõ ízben természetes személy részére értékesítenek, vagy
bb) amelyet másodízben értékesítenek természetes személy részére, feltéve, hogy a második eladó hitelintézet
vagy ingatlan-forgalmazással üzletszerûen foglalkozó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy
egyéni vállalkozó.
(2) Az e rendeletben meg nem határozott fogalmakat a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvényben
(a továbbiakban: Ptk.), a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben, az országos
településrendezési és az építési követelményekrõl szóló kormányrendeletben, valamint az épületek energetikai
jellemzõinek tanúsításáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint kell értelmezni.

2. A lakásépítési támogatás, szocpol igénybevételének feltételei 2012-évre


2. § (1) Az e rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésbõl vissza nem térítendõ állami támogatás
(a továbbiakban: lakásépítési támogatás) vehetõ igénybe a Magyarország területén 2010. január 1-jét követõen
kiadott
a) építési engedéllyel rendelkezõ új lakás építéséhez, vagy
b) használatbavételi engedéllyel rendelkezõ új lakás vásárlásához,
amennyiben építés esetén az általános forgalmi adó nélkül, a lakóépület teljes nettó alapterületére számított, egy
négyzetméterre jutó bekerülési költség vagy vásárlás esetén az általános forgalmi adó és telekár nélkül
meghatározott, a lakás teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó vételár nem haladja meg
a 300 000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 000 Ft-ot.
(2) Lakásépítési támogatást igényelhet:
a) a magyar állampolgár és az a személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján a magyar
állampolgár jogai illetnek meg,
b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezõ személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény
hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország
területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint
bejelentett lakóhellyel rendelkezik,
c) a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló
törvényben foglaltak szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,
d) a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben
foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el, vagy
e) menekült vagy oltalmazott, ha a menedékjogról szóló törvényben foglaltak szerint menekült vagy oltalmazott
jogállással rendelkezik.
(3) Lakásépítési támogatást igényelhet
a) a (2) bekezdés szerinti személy a vele közös háztartásban élõ, általa eltartott és a felépített vagy megvásárolt új
lakásba vele együtt beköltözõ
aa) vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke után, vagy
ab) gyámsága alatt álló, legalább egy éve vele együttélõ és általa eltartott gyermek után, ha az igénylõ vállalja,
hogy a gyámság három éven belüli megszûnése esetén a lakásépítési támogatást visszafizeti,
vagy
b) a (2) bekezdés szerinti személyekbõl álló fiatal házaspár – a meglévõ gyermekei számától függetlenül – legfeljebb
két születendõ gyermek vállalása esetén
a bekerülési költség vagy vételár megfizetéséhez.
(4) A lakásépítési támogatást ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni, ideértve az egyéb
lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybevett vissza nem térítendõ lakáscélú állami
támogatást is.
(5) A gyermeket – a teljes ellátást biztosító intézetben tanuló gyermek kivételével – az igénylõvel közös háztartásban élõnek
kell tekinteni akkor is, ha tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem a támogatott személy lakásában lakik.
(6) A lakásépítési támogatás kizárólag a támogatott személy és a (3) bekezdés szerinti gyermeke lakásigényének
kielégítése céljából nyújtható.
(7) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti lakásépítési támogatás abban az esetben igényelhetõ, ha az eladó az igénylõneknem
közeli hozzátartozója vagy élettársa.
(8) A lakásépítési támogatással épített, vásárolt lakásban az igénylõknek vagy támogatott személyeknek legalább 50%-os
tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük. Házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az
ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie. A lakásban az igénylõn vagy támogatott
személyen kívül csak az általa eltartott gyermek szerezhet tulajdont.
3. § (1) A lakásépítési támogatás akkor igényelhetõ, ha
a) az igénylõ teljes bizonyító erejû magánokiratba foglaltan nyilatkozik arról, hogy saját magának, házastársának,
élettársának és gyermekének, valamint a vele együttköltözõ családtagjainak – a b) pontban foglaltak kivételével –
lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nincs, illetve e jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló
kérelme nincs folyamatban, továbbá önkormányzati tulajdonban lévõ, vagy szolgálati jogviszonyhoz vagy
munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya vagy lízingbe vett lakása nincs;
b) az igénylõnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltözõ családtagjának
ba) együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség
megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba,
bb) a tulajdonában lévõ lakása lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte, vagy
bc) a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került
a tulajdonába és a haszonélvezõ bent lakik;
c) az igénylõ és az együtt költözõ a bekerülési költség vagy a vételár kiegyenlítésére használja fel a támogatás
nyújtásáról szóló szerzõdés megkötését megelõzõ 5 éven belül értékesített lakásnak, illetve tulajdoni hányadnak
az eladási árát is, amely csökkenthetõ
ca) az értékesített lakást terhelõ és visszafizetett önkormányzati, munkáltatói támogatással,
cb) az értékesített lakás vásárlására vagy építésére felvett és azt terhelõ lakáscélú hitelintézeti kölcsön
végtörlesztett összegével,
cc) a számlával igazolt ingatlanközvetítõi jutalék összegével,
cd) a támogatás nyújtásáról szóló szerzõdés megkötését legfeljebb egy évvel megelõzõen vásárolt és az építés
helyszínéül szolgáló építési teleknek az általános forgalmi adó összegével növelt vételárával,
ce) a támogatással vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának 10%-ával, ha ezen összeg kifizetése
– adásvételi szerzõdéssel igazoltan – a korábbi lakás eladását bejegyzõ földhivatali határozat kiadásának
idõpontját legfeljebb 120 nappal elõzi meg és
cf) olyan 2009. július 1-jét követõen kiállított számlával vagy megkötött szerzõdéssel igazoltan kifizetett
összeggel, amelyet az igénylõ az általa tervezett, de meg nemvalósult lakásvásárlás céljából fizetett ki, ha az
összeg az értékesítés céljára lakást építõ gazdasági társaság bíróság által elrendelt felszámolásának teljes
befejezését követõen nem térült meg;
d) az igénylõ a kérelem benyújtásának idõpontjában harminc napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy
da) õt, vagy házastársak és élettársak esetén legalább az egyik felet legalább 180 napja biztosítottként
az adózás rendjérõl szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (4) bekezdése szerint az állami adóhatósághoz
bejelentették, és nem érkezett a jogviszony megszûnésére, a jogviszony szünetelésének kezdetére és
befejezésére vonatkozó bejelentés az állami adóhatósághoz, és
db) köztartozásmentes adózó;
e) az igénylõ – lakás vásárlása esetén – a vásárolni kívánt lakás „B” (követelménynél jobb) vagy annál kedvezõbb
energetikai minõsítési osztályát igazoló hatályos energetikai tanúsítványt a hitelintézetnél bemutatja;
f) lakás építése esetén az igénylõ
fa) a hitelintézethez benyújtja az épületek energetikai jellemzõinek meghatározásáról szóló miniszteri
rendelet szerint elkészült energetikai számítást a tervezett lakás várható energetikai minõsítési osztályról,
amely „B” (követelménynél jobb) vagy annál kedvezõbb energetikai minõsítési osztályú, valamint
fb) teljes bizonyító erejû magánokiratba foglaltan nyilatkozik arról, hogy a használatbavételi engedély
megszerzését követõen a lakás energetikai minõsítési osztályát igazoló hatályos energetikai tanúsítványát
a hitelintézetnél bemutatja;
g) az igénylõ teljes bizonyító erejû magánokiratba foglaltan nyilatkozik arról, hogy új lakás vásárlása esetén
legkésõbb a támogatás folyósításáig az adásvételi szerzõdésben szereplõ telekárat is tartalmazó vételárról a saját
nevére szóló, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóköteles termékértékesítésrõl,
szolgáltatásnyújtásról kiállított – a telekárat és a lakás árát külön feltüntetve tartalmazó – számlákat,
egyszerûsített számlákat (a továbbiakban együtt: számla) a hitelintézet részére bemutatja;
h) új lakás építése esetén az igénylõ teljes bizonyító erejû magánokiratba foglaltan nyilatkozik arról, hogy legkésõbb
a támogatás utolsó részfolyósításáig bemutatja
ha) a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplõ bekerülési költség legalább 70%-áról, a támogatott
személy saját nevére, a (6) bekezdés szerinti lakás megvásárlása esetén a vételár 70%-a erejéig az elõzõ
építtetõ nevére kiállított számlákat,
hb) a használatbavételi engedélyt és
hc) a lakás energetikai teljesítõképességét igazoló energetikai tanúsítványt;
i) az igénylõ teljes bizonyító erejû magánokiratba foglalt nyilatkozatban
ia) hozzájárul ahhoz, hogy saját és gyermekei 17. § (8) bekezdése szerinti adatait, valamint a támogatásra
vonatkozó információkat a támogatás szabályszerû igénybevételének ellenõrzése céljából a hitelintézet
átadja a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár), vagy az állami adóhatóság részére,
ib) hozzájárul ahhoz, hogy az állami adóhatóság a bizonylatok valódiságát, a bennük foglalt gazdasági
esemény megtörténtét és ezekkel összefüggésben a lakásépítési támogatás igénybevételének
jogszerûségét, felhasználásának szabályszerûségét a helyszínen – a lakásban is – ellenõrizze, és annak
eredményérõl a hitelintézetet tájékoztassa, illetve, ha olyan jogszabálysértést is észlel, amellyel kapcsolatos
eljárás a Kincstár hatáskörébe tartozik, a Kincstárt hivatalból értesítse, és
ic) tudomásul veszi, hogy a hitelintézet kizárólag olyan számlát fogad el, melynek kibocsátója – a 12. § (1) vagy
(2) bekezdése szerinti idõpontban – az állami adóhatóság nyilvántartásában mûködõ adóalanyként
szerepel;
j) a támogatott személy a lakásépítési támogatás nyújtásáról szóló szerzõdésbe foglaltan kötelezettséget vállal arra
vonatkozóan, hogy a lakásépítési támogatás folyósítását vagy építés esetén az utolsó részfolyósítást követõen
legalább a 14. § (1) bekezdése szerinti elidegenítési tilalom megszûnéséig terjedõen a lakásban lakóhelyet létesít
és a folyósítást vagy utolsó részfolyósítást követõ egy éven belül bemutatja a hitelintézet számára a lakcímet
igazoló hatósági igazolványt, hontalan támogatott személy esetében a harmadik országbeli állampolgárok
beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, mely igazolja,
hogy a támogatással épített, vásárolt ingatlan mindazon személyek lakóhelye, hontalan esetében szálláshelye,
akiknek együttköltözésére tekintettel a lakásépítési támogatás folyósítása történt.
(2) Amennyiben a támogatott személy (1) bekezdés j) pontjában foglalt kötelezettségvállalásanem teljesül, a hitelintézet
tájékoztatja errõl a Kincstárat és megküldi az ügy iratait.
(3) Amennyiben az új lakás építése során bontott anyagok is felhasználásra kerülnek, úgy ezeknek az építõipari
kivitelezési tevékenység felelõs mûszaki vezetõje által írásban igazolt értékéig az (1) bekezdés h) pont ha) alpontja
szerinti számla benyújtási kötelezettség csökkenthetõ. E csökkentés mértéke nem haladhatja meg a számlával
igazolandó bekerülési költség 20%-át.
(4) E rendelet alkalmazásában a lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a társaság részére
vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi engedélyben meghatározott céltól,
vagy a rendeltetésétõl tartósan eltérõ célra használt lakás. Errõl a tényrõl, valamint az (1) bekezdés a) pontjában foglalt
feltételek teljesülésérõl az igénylõ, annak házastársa, élettársa és az együttköltözõ családtag büntetõjogi felelõsség
mellett írásban köteles nyilatkozni.
(5) A nem értékesítés céljára épült és használatbavételi engedéllyel rendelkezõ lakás tulajdonjogának átruházása esetén
az új tulajdonost a lakásépítési támogatás nem illeti meg.
(6) A használatbavételi engedéllyel még nem rendelkezõ lakás tulajdonjogának a használatbavételi engedély
megszerzése elõtt történõ átruházása esetén
a) ha az építkezés 2010. január 1-jét követõen kiadott építési engedély alapján történt, úgy a lakásépítési támogatást
az új tulajdonos igénybe veheti és
b) az átruházó részére megállapított lakásépítési támogatást törölni kell, és a már folyósított támogatást az átruházó
az igénybevétel napjától a Ptk. 232. § (3) bekezdése szerint számított kamataival együtt köteles visszafizetni.

3. A lakásépítési támogatás mértéke


4. § (1) A lakásépítési támogatás összege – a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti meglévõ és a 2. § (3) bekezdés b) pontja szerinti
vállalt gyermekeket együttesen számítva, ide nem értve azon gyermeket, aki után az egyéb lakáscélú állami
támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendõ lakáscélú állami támogatást már igénybevettek –
a) két gyermek esetén, amennyiben az épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterülete
aa) legalább 60 m2, de nem haladja meg a 75 m2-t, 800 000 Ft,
ab) 75 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 90 m2-t, 1 000 000 Ft,
ac) 90 m2-t meghaladja, 1 300 000 Ft,
b) három gyermek esetén, amennyiben az épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterülete
ba) legalább 70 m2, de nem haladja meg a 85 m2-t, 1 200 000 Ft,
bb) 85 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 100 m2-t, 1 500 000 Ft,
bc) 100 m2-t meghaladja, 2 000 000 Ft,
c) négy vagy annál több gyermek esetén, amennyiben az épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterülete
ca) legalább 80 m2, de nem haladja meg a 95 m2-t, 1 600 000 Ft,
cb) 95 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 110 m2-t, 2 000 000 Ft,
cc) 110 m2-t meghaladja, 2 500 000 Ft.
(2) Az (1) bekezdés alapján meghatározott lakásépítési támogatás összegét
a) „A” (energiatakarékos) energetikai minõsítési osztályú lakás esetén 1,1-es,
b) „A+” (fokozottan energiatakarékos) energetikai minõsítési osztályú lakás esetén 1,2-es, vagy
c) alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3-as
szorzószám alkalmazásával kell megállapítani.
(3) A lakásépítési támogatás 8. § (1) bekezdése szerinti késõbb született gyermek után igényelhetõ összege – az épített
vagy vásárolt lakás hasznos alapterületétõl függetlenül – gyermekenként 400 000 Ft.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 160 m2-t.
(5) Lakás építése esetén, ha a felépült lakás energetikai minõsítési osztályaneméri el a 3. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontja
szerinti nyilatkozatban vállalt energetikai minõsítési osztályt, akkor a támogatott személy az energiatanúsítványban
szereplõ energetikai minõsítési osztály szerinti lakásépítési támogatásra jogosult. Amennyiben a felépült lakás
energiatanúsítványában szereplõ energetikai minõsítési osztály nem éri el a „B” (követelménynél jobb) vagy annál
kedvezõbb energetikai minõsítési osztályt, akkor a támogatott személy a már folyósított támogatást az igénybevétel
napjától esedékes, a Ptk. 232. § (3) bekezdése szerint számított kamatokkal együtt – a használatbavételi engedély
kiadásától számított 30 napon belül – köteles a hitelintézeten keresztül visszafizetni. Amennyiben a támogatott
személy visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet tájékoztatja errõl a Kincstárat és megküldi
az ügy iratait.


4. Nem magyar állampolgárra vonatkozó szabályok


5. § (1) A lakásépítési támogatás igénybevételéhez a nem magyar állampolgár igénylõ köteles
a) a menekült vagy oltalmazott igénylõ kivételével a származási országának ingatlan-nyilvántartásért felelõs
országos hatáskörû szerve által kiállított – az ország egész közigazgatási területére, tagállamok esetén a tagállam,
szövetségi államok esetén a szövetségi állam közigazgatási területére vonatkozó – hivatalos iratot és annak
hiteles magyar nyelvû fordítását bemutatni a hitelintézetnek, amellyel igazolja, hogy saját magának,
házastársának, élettársának, bejegyzett élettársának, gyermekének és az együttköltözõ családtag(ok)nak
származási országában a 3. § (1) bekezdés a) pontja és a 3. § (4) bekezdése szerinti lakástulajdona nincs, valamint
b) büntetõjogi felelõssége mellett írásban nyilatkozni arról, hogy a lakásépítési támogatással építeni, vásárolni
kívánt lakásban életvitelszerûen kíván tartózkodni.
(2) A nem magyar állampolgár támogatott személy részére a lakásépítési támogatás a három hónapot meghaladó
tartózkodási jogosultság fennállásának idõtartama alatt nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel
rendelkezik. A tartózkodási jogosultság fennállását évente január 31-ig kell a hitelintézet részére igazolni.
A lakásépítési támogatást igénybe vevõ nem magyar állampolgár tartózkodási jogosultságában bekövetkezett
változást 8 napon belül köteles a támogatást nyújtó hitelintézetnek bejelenteni.
(3) Amennyiben a nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási jogosultsága a 14. § (1) bekezdése szerinti
idõszakon belül megszûnik, és a tartózkodási jogosultság megszûnését megállapító határozat jogerõre emelkedésétõl
számított 30 napon belül nem kap a 11. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tartózkodási jogosultságot igazoló okmányt,
vagy a 11. § (1) bekezdés g)–h) pontja szerinti tartózkodásra jogosító engedélyt, vagy nem szerez a 11. § (1) bekezdés
i)–k) pontja szerinti jogállást, az igénybe vett lakásépítési támogatást a 16. § (5) bekezdése szerinti kamattal terhelten
köteles Magyarország területének elhagyását megelõzõen visszafizetni.


5. Megelõlegezett lakásépítési támogatás szabályai


6. § (1) A fiatal házaspár 2. § (3) bekezdés b) pontja szerinti gyermekvállalásának teljesítésére elõírt határidõ egy gyermek
vállalása esetén 4 év, két gyermek esetén 8 év.
(2) A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidõt új lakás építésénél a használatbavételi engedély kiadásának
napjától, új lakás vásárlása esetén az adásvételi szerzõdés megkötésének idõpontjától kell számítani.
A használatbavételi engedélyt a fiatal házaspár annak kiadását követõ 30 napon belül köteles a hitelintézet részére
bemutatni. Amennyiben a fiatal házaspár a használatbavételi engedélyre vonatkozó bemutatási kötelezettségének
nem tesz eleget, úgy a lakásépítési támogatás összegét az igénybevétel napjától számított, a Ptk. 301. § (1) bekezdése
szerinti késedelmi kamattal növelten a hitelintézeten keresztül a Kincstár részére vissza kell fizetnie.
A gyermekvállalásra vonatkozó határidõ a terhesség idõszakára egyszer meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár
a terhességet orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidõ lejártáig a hitelintézetnek igazolja.
(3) A lakásépítési támogatás igénybevételére irányuló szerzõdésnek tartalmaznia kell a fiatal házaspár hozzájárulását
ahhoz, hogy a gyermekvállalás teljesítését a Kincstár – a kincstári családtámogatási adatbázisban már rendelkezésre
álló, és a hitelintézet által szolgáltatott adatokat összevetve – megállapítsa.
(4) A gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni a támogatott személy által örökbefogadott, valamint bírósági vagy
hatósági határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti gyermekét. A gyermekvállalás teljesítését
a Kincstár a (3) bekezdés szerinti hozzájárulás alapján megállapítja és errõl a hitelintézetet értesíti.
(5) Amennyiben a fiatal házaspár vállalt gyermeke után nem igényelt családtámogatási ellátást, akkor – a kiállítást követõ
60 napon belül – a gyermekvállalás teljesítését igazoló okiratot és a gyermek adóazonosító jelét tartalmazó
adóigazolványát köteles a hitelintézet részére bemutatni.
(6) A Kincstár az (1) bekezdésben meghatározott, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidõ alatt, illetve annak
leteltét követõ 6 hónapon belül adategyeztetésre hívhatja fel a fiatal házaspárt.
(7) Az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerinti lakásépítési kedvezményt megelõlegezõ
kölcsönszerzõdéssel rendelkezõ fiatal házaspár az e rendelet szerinti megelõlegezett lakásépítési támogatást nem
veheti igénybe.
7. § (1) Amennyiben
a) a fiatal házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy az igénybevett támogatás összegét
csökkentve a gyermekvállalási határidõ lejártának idõpontjában meglévõ gyermekek után járó lakásépítési
támogatás összegével, vagy
b) a meglévõ gyermekek száma a gyermekvállalási határidõ lejártának idõpontjában kettõnél kevesebb, akkor
az igénybe vett lakásépítési támogatás teljes összegét
az igénybevétel napjától számított, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten
– a gyermekvállalási határidõ leteltét követõ 60 napon belül – vissza kell fizetni.
(2) A fiatal házaspár a gyermekvállalási határidõ alatt bekövetkezõ házasságfelbontás tényét köteles a házasság
érvénytelenségét megállapító vagy a házasságot felbontó bírósági ítélet jogerõre emelkedését követõ 60 napon belül
a jogerõs ítélet bemutatásával a hitelintézetnek igazolni. Amennyiben a fiatal házaspár az okiratot 60 napon belülnem
mutatja be, úgy köteles a hitelintézet írásbeli felszólítása kézhezvételétõl számított 30 napon belül a lakásépítési
támogatás összege után, a bírósági ítélet jogerõre emelkedését követõ naptól számított, a Ptk. 301. § (1) bekezdése
szerinti, Magyar Államot megilletõ késedelmi kamatot a hitelintézeten keresztül a Kincstár részére megfizetni.
(3) Ha a fiatal házaspár házasságát gyermekvállalási teljesítésére biztosított idõtartam alatt a bíróság felbontja és
a házaspár gyermekvállalását a házasság felbontásának idõpontjáig nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a házasság
felbontásának (2) bekezdés szerinti igazolását követõ hónap elsõ napjától az (1) bekezdés rendelkezései szerinti
visszafizetési kötelezettség terheli. E kötelezettség fennállásának, illetve mértékének és kezdõ idõpontjának
megállapítása a házasság felbontásakor fennálló terhesség végéig meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár
a terhességet és annak várható idõtartamát orvosi bizonyítvánnyal a házasság felbontásának igazolásával egyidejûleg
a hitelintézetnek igazolja.
(4) Ha a lakásépítési támogatásról szóló támogatási szerzõdésben vállalt gyermek azért nem születik meg,
a) mert a házastársak egyike elhunyt,
b) a gyermek megszületését a házastársak egyikének a lakásépítési támogatás nyújtásáról szóló szerzõdés
megkötését követõen megváltozott munkaképességû személlyé válása következtében nem vállalták, vagy
c) a gyermek a terhesség 24. betöltött hetét követõen halva születik,
a Magyar Állam a támogatott személynek a hitelintézethez benyújtott – az a)–c) pontban foglaltak igazolását is
tartalmazó – kérelemére a gyermekvállalást teljesítettnek tekinti.
(5) A (4) bekezdés szerinti kérelmet a (4) bekezdés a)–c) pontjában foglalt események bekövetkezésétõl számított
90. napig, de legfeljebb a lakásépítési támogatásról szóló szerzõdésben vállalt határidõ leteltéig lehet benyújtani.
(6) Ha a támogatott személy az igazolást a (4) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott esemény bekövetkeztétõl
számított 90 napon belül nem nyújtja be, úgy a hivatkozott események bejelentésétõl számított 60 napon belül
a lakásépítési támogatás összege után, a bejelentési kötelezettség esedékességének napjától számított, a Ptk. 301. §
(1) bekezdése szerinti, Magyar Államot megilletõ késedelmi kamatot a hitelintézeten keresztül köteles a Kincstár
részére megfizetni.
(7) Amennyiben a támogatott személy az (1)–(3) és a (6) bekezdésben foglalt visszafizetési kötelezettségének
a hitelintézeti felszólítás ellenére sem tesz eleget, akkor a hitelintézet a visszafizetési kötelezettség érvényesítése
érdekében a Kincstárhoz fordul.

6. Késõbb született gyermek esetén alkalmazandó szabályok


8. § (1) Lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerzõdésbõl eredõ tartozás törlesztésére lakásépítési támogatást igényelhet
a lakásépítési támogatást korábban született gyermeke után igénybevevõ a késõbb született gyermeke után is,
a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerzõdés megkötésének idõpontjában érvényes összegben és feltételek szerint.
(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatásnál számításba kell venni – a születés idõpontjában, örökbefogadásnál az
örökbefogadás idõpontjában már meglévõ 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti gyermekek számától és a lakás hasznos
alapterületétõl eltekintve – a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerzõdés megkötésének idõpontjában hatályos,
e rendelet szerinti egyéb feltételeket.
(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatásnál a 2. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti gyermeknemvehetõ figyelembe.
(4) Az (1) bekezdés szerinti támogatásnál a lakásépítési támogatás kizárólag a vételár megfizetéséhez, vagy építés esetén
a bekerülési költségek fedezetére a hitelintézet által a használatbavételt megelõzõen nyújtott és folyósított
– a munkáltatói és önkormányzati kölcsön kivételével – a támogatási kérelem benyújtásának idõpontjában fel nem
mondott kölcsönbõl a támogatási kérelem benyújtásának idõpontjában még fennálló tartozás csökkentésére
használható fel.
(5) Amennyiben építés esetén a lakásépítési támogatás (1) bekezdés szerinti igénylése a 9. § (2) bekezdésében
meghatározott határidõn belül történik, a támogatás a bekerülési költség megfizetésére is felhasználható.

7. A lakásépítési támogatás igénybevételének eljárási szabályai


9. § (1) A lakásépítési támogatás a 17. § (4) bekezdése szerinti szerzõdéssel rendelkezõ hitelintézettõl igényelhetõ.
(2) A lakásépítési támogatásra való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását – a 8. § (1) bekezdésében
foglaltak kivételével – lakás vásárlása esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerzõdés megkötését követõ
120 napos jogvesztõ határidõn belül, építés esetén a használatbavételi engedély kiadása elõtt kell kérni
a hitelintézettõl.
(3) Amennyiben a lakáscél lakásépítési támogatással is megvalósítható, a hitelintézet átadja az igénylõnek
a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért felelõs miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium
elektronikus úton megküldött tájékoztatóját a lakásépítési támogatás igénybevételének feltételeirõl, valamint írásban
tájékoztatást ad az igényléshez szükséges dokumentumokról.
(4) A 2. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az igénylõ kérelmére a Kincstár igénylõ lakóhelye szerint illetékes területi
szerve igazolást ad ki arról, hogy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok alapján az igénylõ
lakásépítési kedvezményt megelõlegezõ kölcsönszerzõdéssel nem rendelkezik. Az igénylõ a Kincstár igénylõ
lakóhelye szerint illetékes területi szerve által kiállított igazolást a hitelintézet részére bemutatja.
(5) A hitelintézet a támogatott személytõl a lakásépítési támogatásra való jogosultság elbírálásért a támogatás
összegének 1,5%-ának megfelelõ, de legfeljebb 30 ezer forint, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem
tartalmazó bírálati díjat kérhet. Amennyiben a támogatott személy a hitelintézettõl lakáscélú kölcsönt is igényelt,
a lakásépítési támogatásra való jogosultság elbírálásért és folyósításáért a hitelintézet díjat vagy egyéb
ellenszolgáltatást nem számíthat fel.
10. § (1) A hitelintézet a lakásépítési támogatás igénylése iránti kérelem átvételérõl igazolást ad az igénylõnek, melyben
tájékoztatja a kérelem elbírálásának a hitelintézet belsõ szabályzata szerinti várható idõtartamáról. Átvételnek minõsül
az is, ha a kérelmet a hitelintézet függõ közvetítõje vette át. Ez esetben az elbírálás várható idõtartamáról a függõ
közvetítõ ad írásbeli tájékoztatást.
(2) A hitelintézet felelõs a Magyar Állammal szemben minden olyan kárért, amely e rendelet alapján õt terhelõ
kötelezettség megsértésével keletkezett. A hitelintézet felelõssége kiterjed a függõ közvetítõjére is, aki az e rendelet
szerinti lakásépítési támogatásra való jogosultságot bírál el, valamint a lakásépítési támogatás nyújtásához
kapcsolódó tevékenységet végez. Mentesül a hitelintézet a felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy maga vagy függõ
közvetítõje úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
(3) A lakásépítési támogatásra való jogosultságot és mértékét a kérelem benyújtásakor fennálló személyi és egyéb
körülmények alapján kell megállapítani. A támogatásra való jogosultság megállapítása esetén a hitelintézet az
igénylõvel a lakásépítési támogatás nyújtásáról szerzõdést köt.
(4) A hitelintézet a lakásépítési támogatás nyújtását nem tagadhatja meg, ha az igénylõ a személyi és egyéb feltételeknek
megfelel és a lakáscélját – a hitelintézet számára bizonyíthatóan – kölcsön igénybevétele nélkülmegtudja valósítani.
(5) Amennyiben lakáscélját az igénylõ kölcsön igénybevételével tudja megvalósítani, úgy a lakásépítési támogatás abban
az esetben igényelhetõ, ha a hitelintézet az igénylõt az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minõsíti.
(6) A hitelintézet a kérelem elutasítása esetén az igénylõt részletesen, írásban tájékoztatja a kérelem elutasításának
indokáról a nem teljesülõ e rendelet szerinti igénybevételi feltételek megjelölésével, továbbá arról, hogy amennyiben
az igénylõ a kérelem elutasításával nem ért egyet, az írásbeli elutasítás az igénylõ általi kézhezvételétõl számított
15 napon belül a lakásépítési támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását kérheti a Kincstártól.
Elsõ fokon a Kincstárnak az igénylõ lakóhelye szerint illetékes területi szerve, másodfokon a Kincstár központja jár el.
A Kincstár megkeresésére a hitelintézet 8 napon belül köteles megküldeni a Kincstárnak a kérelem elutasítását
megalapozó iratok másolatát.
(7) Amennyiben a Kincstár jogerõs határozatában megállapítja, hogy az igénylõ a kérelem hitelintézethez történõ
benyújtásakor az e rendelet szerinti igénybevételi feltételeknek megfelelt, akkor a hitelintézet e feltételek
fennállásának hiányára hivatkozással a lakásépítési támogatás nyújtásáról szóló szerzõdés igénylõvel történõ
megkötését és a támogatás folyósítását nem tagadhatja meg akkor sem, ha a lakáscél idõközben megvalósult.
A Kincstár határozata a hitelintézet hitelezési tevékenységét nem korlátozhatja.
(8) A Kincstár a támogatott személynél a lakásépítési támogatás igénybevételének jogszerûségét hatósági ellenõrzés
keretében vizsgálja. Ha a Kincstár a hatósági ellenõrzés során megállapítja, hogy a támogatott személy jogosulatlanul
vette igénybe a támogatást, akkor határozatban intézkedik a támogatás – igénybevétel napjától számított, a Ptk.
301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelt összegének – visszatérítése iránt.
(9) A közigazgatási hatósági eljárásban elsõ fokon a Kincstárnak a támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi
szerve, másodfokon a Kincstár központja jár el. A Kincstár a jogosulatlan igénybevétel tényérõl a folyósító
hitelintézetet írásban tájékoztatja.
(10) A Kincstár hatósági jogkörében eljárva kizárólag a részletfizetés engedélyezése körében folytathat le méltányossági
eljárást. A lakásépítési támogatás részletekben történõ visszafizetése akkor engedélyezhetõ, ha a kérelmezõ igazolja,
hogy a támogatás azonnali és egyösszegû megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is
tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene.
11. § (1) A lakásépítési támogatásra való jogosultság feltételeinek meglétét a következõk szerint kell igazolni:
a) a személyazonosságot és az életkort személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes úti okmánnyal,
b) teljes bizonyító erejû magánokiratba foglalt nyilatkozattal a közös háztartásban élést, valamint élettársak
esetében ennek idõtartamát, elvált szülõk kiskorú gyermekeinek elhelyezését a jogerõs ítélet bemutatásával,
c) a bejelentett lakóhelyet, lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal,
d) a továbbtanulást az oktatási intézmény által kiállított igazolással, a megváltozott munkaképességû személlyé
válást az orvos szakértõi szerv igazolásával,
e) azt a tényt, hogy az igénylõ csak olyan személy után igényel lakásépítési támogatást, aki után e rendelet és egyéb
lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerinti vissza nem térítendõ lakáscélú állami támogatás
igénybevétele még nem történt, büntetõjogi felelõsség mellett kiállított nyilatkozattal,
f) a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezõ személyek
beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti regisztrációs igazolással, érvényes tartózkodási kártyával
vagy állandó tartózkodási kártyával,
g) a bevándorolt jogállást bevándorlási engedéllyel,
h) a letelepedett jogállást letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési
engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel,
i) a menekült jogállást az azt tanúsító személyazonosító igazolvánnyal,
j) az oltalmazott jogállást az azt tanúsító személyazonosító igazolvánnyal,
k) a hontalan jogállást a hontalankénti elismerésrõl szóló határozattal, vagy a jogállást igazoló hatósági igazolással,
l) a házasságot, a bejegyzett élettársi kapcsolatot és a gyermek születését anyakönyvi kivonattal,
m) a lakás energetikai teljesítõképességét energetikai tanúsítvánnyal.
(2) Házaspárok esetében, ha a házastársak egyike magyar állampolgár az (1) bekezdés c) és f)–k) pontjában, valamint az
5. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak igazolására nincs szükség.
(3) Ha az igénylõ a hitelintézetnek vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tett, és
ez alapján jutott támogatáshoz, akkor a támogatott személy a folyósított összeget az igénybevétel napjától a Ptk.
301. § (1) bekezdése szerint számított késedelmi kamataival együtt köteles a hitelintézeten keresztül visszafizetni.
Amennyiben a támogatott személy visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet tájékoztatja
errõl a Kincstárat és megküldi az ügy iratait.
12. § (1) A lakásépítési támogatás igénybevételéhez a költségek igazolásaként bemutatott számlát a hitelintézet akkor
fogadhatja el, ha a kibocsátó a számla hitelintézetnél történõ benyújtásának idõpontjában az állami adóhatóság
honlapján közétett mûködõ adóalany nyilvántartásban szerepel.
(2) Amennyiben a számla kibocsátója az (1) bekezdés szerinti idõpontban az állami adóhatóság honlapján közétett
mûködõ adóalany nyilvántartásban nem szerepel, úgy a számla akkor fogadható el, ha a támogatott személy
a számlákhoz csatolja az állami adóhatóság igazolását, mely szerint a számlakibocsátó a számla kibocsátásának
idõpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában mûködõ adóalanyként szerepelt.
(3) Építés esetén az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelõzõen kiállított számla fogadható el.
(4) A hitelintézet az eredeti számlát – a letörölhetetlen jelzéssel ellátva – a támogatott személynek visszaadja, másolatban
tíz évig irattárában megõrzi.
(5) Amennyiben a hitelintézet szerint a számla valódisága vagy a számlában szereplõ gazdasági esemény megtörténte
kétséges, a tények feltárása érdekében megkeresi az állami adóhatóságot.
(6) A támogatott személy köteles a költségek igazolásaként bemutatott számlákat az adásvételi szerzõdés megkötése,
illetve a használatbavételi engedély kiadása évének utolsó napjától számított 5 évig megõrizni.
(7) Ha az állami adóhatóság vizsgálata során azt állapítja meg, hogy a lakásépítési támogatás igénybevétele jogosulatlan,
vagy a támogatott személy nem elvárható körültekintéssel járt el, és ezáltal érdekkörében felmerült ok miatt
az igénybevétel szabálytalan, akkor a támogatott személy állandó lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóság
– jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás címén – elõírja a folyósított lakásépítési támogatás az
igénybevétel napjától számított, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelt összegének
visszatérítését.

8. Pénzügyi lebonyolítás


13. § (1) A lakásépítési támogatás összegét
a) új lakás építése esetében, a (2) bekezdésben foglalt kivételtõl eltekintve
aa) készültségi fokkal arányosan,
ab) utólagosan és
ac) a lakásépítési támogatás utolsó részletét a használatbavételi engedély kiadását követõen folyósítva, vagy
b) új lakás vásárlása esetén egy összegben
kell folyósítani.
(2) Amennyiben az építtetõ igénylõ vagy támogatott személy a lakásépítési támogatással kapcsolatos ügyintézéssel mást
hatalmaz meg, úgy a támogatás folyósítása csak a használatbavételi engedély bemutatását követõen, egy összegben
történhet.
(3) A folyósítás akkor kezdhetõ meg, ha az építtetõ támogatott személy a lakásépítési támogatáson és a hitelintézeti
kölcsönön kívül saját erejét a lakás építésére már felhasználta.
(4) A hitelintézet új lakás építése esetén a lakásépítési támogatás készültségi fokkal arányos folyósítását megelõzõen
a helyszínen ellenõrzi a készültségi fok feltételeinek teljesítését.
(5) Ha
a) a lakásépítési támogatás igénybevételének alapját képezõ építési munkák a szerzõdésben meghatározott
határidõn, de legfeljebb öt éven belül vagy az ezt indokolt esetben – amennyiben az építtetõ támogatott személy
az építésügyi hatósági engedély hatályossága meghosszabbítását a hitelintézet részére igazolja – legfeljebb egy
évvel meghosszabbított határidõig nem készülnek el,
b) az építtetõ támogatott személy az építési szándékától eláll, vagy
c) a használatbavételi engedély megszerzése elõtt a szerzõdés teljesítése más, az építtetõ támogatott személynek
felróható okból hiúsul meg,
a lakásépítési támogatás nyújtásáról szóló szerzõdés alapján a lakásépítési támogatást a folyósító hitelintézet
visszavonja, és az igénybevevõ a már folyósított támogatást az igénybevétel napjától esedékes, a Ptk. 232. §
(3) bekezdése szerint számított kamatokkal együtt köteles a hitelintézeten keresztül visszafizetni. Amennyiben
a támogatott személy visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet tájékoztatja errõl
a Kincstárat és megküldi az ügy iratait.
(6) A Magyar Állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránt
a teljes visszafizetés igazolása után a Kincstár illetékes területi szerve intézkedik.
14. § (1) A támogatás igénybevételével
a) épített lakásra az építkezés idejére és a használatbavételi engedély megadását, vagy
b) vásárolt lakásra az adásvételi szerzõdés megkötését
követõ 10 évig terjedõ idõszakra – a 8. § (1) bekezdése szerinti esetben a lakásépítési támogatás nyújtásáról szóló
szerzõdés megkötésének idõpontjától számítva – a Magyar Állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására
elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. A Magyar Állam javára szóló jelzálogjog, valamint az elidegenítési
és terhelési tilalom bejegyeztetését a támogatást folyósító hitelintézet kérelmezi.
(2) Ha a lakásépítési támogatás igénybevételével épített vagy vásárolt lakást az (1) bekezdés szerinti idõszakon belül
lebontják – kivéve, ha a bontás természeti katasztrófa miatt vált szükségessé –, vagy elidegenítik, vagy az nem
a támogatott személy és a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti gyermekének lakóhelyéül szolgál, a lakás használatát
harmadik személynek átengedik, illetve a lakáscéltól eltérõen hasznosítják, akkor a támogatott személy köteles
a támogatás folyósított összegét a 16. § (3) és (6) bekezdésében foglaltak szerint bejelenteni és visszafizetni.
(3) Házasság felbontása esetén, ha a volt házasfelek közös lakásukat idegenítik el, úgy õket az igénybevett lakásépítési
támogatás visszafizetési kötelezettsége az elidegenítésbõl származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy
a közöttük létrejött házassági vagyonmegosztási szerzõdésben rögzített arányban terheli.
(4) Ha a támogatott személy lakásának egy részét idegeníti el, a lakásépítési támogatás összegének csak az elidegenítésre
kerülõ tulajdoni hányadra jutó arányos részét kell visszafizetni.
(5) A (4) bekezdés esetében a Kincstár határozatban intézkedik a teljes támogatási összeg visszafizetését biztosító
jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak a töröltetése iránt, továbbá a visszafizetési kötelezettség
alá nem esõ támogatási összegnek megfelelõ Magyar Államot megilletõ jelzálogjog, illetve az azt biztosító
elidegenítési és terhelési tilalom támogatott lakásra történõ bejegyeztetése iránt.
15. § (1) Ha a támogatott személy a lakásigényét a lakás cseréjével, vagy a lakás értékesítését követõen másik lakás építése vagy
vásárlása útján elégíti ki, a lakásépítési támogatás visszafizetésével kapcsolatos kötelezettségét építési szándék
esetében három, vásárlási szándék esetében 1 évig a tulajdonos kérelme alapján a Kincstár támogatott személy
lakóhelye szerint illetékes területi szerve felfüggeszti, amennyiben a támogatott személy az igénybevett támogatás
összegét a „10032000-01501315 Kincstár lakáscélú kedvezmények letéti számlára” befizette.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztés idõtartamát a lakásépítési támogatás összegének kincstári letéti számlára
érkezésének napjától kell számítani.
(3) A felfüggesztés idõtartama egy alkalommal legfeljebb 1 évvel hosszabbítható meg.
(4) A támogatott személy akkor is köteles az (1) bekezdésben foglalt másik lakás építésére vagy vásárlására irányuló
kötelezettségnek eleget tenni, amennyiben a felfüggesztés idõtartama alatt a 14. § (1) bekezdése szerinti elidegenítési
tilalomra irányadó idõtartam lejár.
(5) A felfüggesztés idõtartama alatt a támogatott személy kérelmére, amennyiben a másik lakás megszerzése még nem
történt meg, a lakásépítési támogatás igénybevételével épített vagy vásárolt lakást a Kincstár tehermentesíti.
(6) A másik lakás megszerzésének hitelt érdemlõ igazolása esetén a felfüggesztés megszüntetésérõl a Kincstár
határozatban intézkedik és megállapítja a kincstári letéti számláról a támogatott személynek kifizethetõ összeget,
intézkedik a terhek másik lakásra történõ bejegyeztetése iránt. A Kincstár a felfüggesztés megszüntetését követõen
15 napon belül átutalja a jogosultnak a Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi szerve
határozatában megállapított összeget a jogosult határozatban megjelölt bankszámlájára.
(7) Ha a támogatott személy a másik lakás megszerzését a felfüggesztés idõtartama alatt nem igazolja, vagy kisebb értékû
lakás megszerzését igazolja, úgy a kincstári letéti számlán elhelyezett összeg, illetve annak az eladási és a vételár
különbözetével arányos része visszafizetett támogatásnak minõsül, amelynek központi költségvetés javára történõ
átvezetésérõl a Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi szerve intézkedik.
(8) Ha a támogatott személy az (1) vagy (3) bekezdés szerinti határidõ lejártáig
a) az újabb lakás megszerzését hitelt érdemlõen igazolja
aa) adásvételi vagy csereszerzõdés bemutatásával vagy
ab) építés esetében a használatbavételi engedély bemutatásával
és
b) a korábbi lakás elidegenítésébõl származó teljes bevételt – csökkentve a 16. § (7) bekezdésében foglaltakkal –
számlával vagy szerzõdéssel és értékbecsléssel igazoltan az új lakás megszerzésére fordította,
úgy a 14. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség az eredeti határidõ lejártáig terheli.
(9) A (8) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti esetben a tulajdonjog megszerzését a Kincstár a számítógépes
ingatlan-nyilvántartási adatbázishoz közvetlen hozzáférést biztosító TAKARNET rendszerbõl, az elektronikus
dokumentumként szolgáltatott hiteles tulajdoni lap másolat lekérdezésével ellenõrzi.
(10) A (9) bekezdés szerinti adatszolgáltatásért járó igazgatási szolgáltatási díjat a támogatott személy köteles a Kincstár
részére megfizetni.
(11) A (8) bekezdés esetében a lakásépítési támogatást biztosító jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb
lakásra való átjegyzése iránt a Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi szerve intézkedik.
16. § (1) Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a lakásépítési támogatás visszafizetésének kötelezettsége esetén a 14. §
(2) bekezdése szerinti elidegenítésrõl szóló szerzõdéshez csatolni kell a Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint
illetékes területi szerve által kiállított igazolást arról, hogy a támogatott személy eladó
a) lakásépítési támogatás összegét visszafizette vagy
b) visszafizetési kötelezettségét felfüggesztették.
(2) Ha az eladó a korábbi lakás elidegenítésébõl származó – a (7) bekezdésben foglaltakkal csökkentett – bevételnek csak
egy részét fordította az újabb lakás megszerzésére, úgy a lakásépítési támogatásnak a bevétel és a vételár vagy
bekerülési költség különbözetével arányos részét kell visszafizetnie. A Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint
illetékes területi szerve a határozatával a visszafizetési kötelezettség alá nem esõ támogatási hányadra jutó
jelzálogjogot, továbbá annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalmat az újabb ingatlanra a Magyar Állam
javára bejegyezteti.
(3) A támogatott személy
a) a lakás elidegenítését az erre vonatkozó szerzõdés megkötésétõl,
b) a saját maga és a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti gyermekének lakóhelyét érintõ változást a változás
bekövetkezésének idõpontjától, vagy
c) a bontást, a lakáscéltól eltérõ hasznosítást, a lakás használatának a 14. § (2) bekezdése szerinti átengedését annak
megkezdésétõl
számított 30 napon belül köteles a Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi szervének
bejelenteni az ezekre vonatkozó iratok egyidejû csatolásával. Ha a szerzõdés létrejöttéhez harmadik személy
beleegyezése szükséges, úgy a bejelentési határidõ 45 nap. Ha a szerzõdés érvényességéhez hatósági jóváhagyás
vagy hatósági nyilvántartásba történõ bejegyzés szükséges, úgy a bejelentési határidõ ennek megtörténtét követõ
30 nap.
(4) A Kincstár támogatott személy lakóhelye szerint illetékes területi szerve a (3) bekezdés szerinti bejelentést követõen,
ha a lakás tulajdonosa a 15. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztést nem kérte, úgy határozatban kötelezi a lakás
tulajdonosát a lakásépítési támogatás visszafizetésére.
(5) Ha a lakás tulajdonosa a (3) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettségének késve, vagy nem tesz eleget, akkor
a visszafizetési kötelezettség a bontás, a lakáscéltól eltérõ hasznosítás megkezdésének, a lakáshasználat
átengedésének, illetve a lakás elidegenítésére vonatkozó szerzõdés megkötésének napjától számított, a Ptk. 301. §
(1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten terheli.
(6) A (2) és (5) bekezdésben, valamint a 14. § (2)–(4) bekezdésében foglalt visszafizetési kötelezettséget
a „10032000-01034080 Lakástámogatások visszafizetése bevételi számla” kincstári számlára kell teljesíteni. A (2) és
(5) bekezdésben, valamint a 14. § (2)–(3) bekezdésben foglalt visszafizetési kötelezettség teljesítését követõen
a Kincstár intézkedik a lakásépítési támogatás visszafizetését biztosító jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásból
történõ törlése iránt.
(7) A korábbi lakás elidegenítésébõl származó bevétel csökkenthetõ
a) a lakásértékesítésbõl származó bevétel után az állami adóhatóság által igazoltan megfizetett személyi
jövedelemadó összegével,
b) azzal az összeggel, melyet az adós az elidegenítésbõl származó bevételbõl az értékesített lakás építését vagy
vásárlását szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegû elõtörlesztésére és annak díjára fordított,
de legfeljebb akkora összeggel, hogy az így csökkentett bevétel összege elérje az igénybevett lakásépítési támogatás
összegének kétszeresét.
17. § (1) A lakásépítési támogatásra való jogosultság megállapítását, valamint a központi költségvetéssel való elszámolását
hitelintézet végzi.
(2) A lakásépítési támogatást és a költségtérítést a Magyar Állam nevében a Kincstár nyújtja a hitelintézet utólagos havi
elszámolása alapján.
(3) A hitelintézet a tárgyhónapra legfeljebb az elõzõ hónapban ténylegesen kifizetett és elszámolt lakásépítési
támogatással azonos összegû elõleget igényelhet.
(4) A hitelintézet a lakásépítési támogatás, valamint a (3) bekezdés szerinti elõleg folyósításáról és az azokkal való
elszámolás rendjérõl, valamint a pénzügyi ellenõrzéshez szükséges adatszolgáltatásról a miniszterrel és a Kincstárral
szerzõdést köt. A lakásépítési támogatás és elõleg elszámolására a hitelintézet e szerzõdés megkötését követõen
jogosult.
(5) A hitelintézet (1) bekezdés szerinti elszámolását – szükség esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének
bevonásával – a Kincstár ellenõrzi.
(6) Ha a Kincstár az (5) bekezdés szerinti ellenõrzés során a hitelintézet elszámolásában szabálytalanságot tár fel,
az elszámolással kapcsolatos követelést a hitelintézettel szemben a polgári jog szabályai szerint érvényesíti és
a miniszternél a (4) bekezdés szerinti szerzõdés felmondását kezdeményezheti.
(7) A hitelintézetet az általa jogszerûen folyósított lakásépítési támogatás összege után 1,5% költségtérítés illeti meg,
amelyet a lakásépítési támogatással együtt kell elszámolnia a központi költségvetéssel.
(8) A hitelintézet havi rendszerességgel, elektronikus úton megküldi a Kincstárnak ellenõrzési céllal a lakásépítési
támogatás új igénybevevõinek alábbi adatait:
a) név,
b) születési név,
c) anyja neve,
d) születési hely és idõ,
e) állampolgárság vagy hontalan státusz,
f) lakcím,
g) postacím,
h) személyazonosító igazolvány vagy úti okmány száma és
i) adóazonosító jel.

Tovább »

szocpol igénylés feltételei 2012

A szocpol támogatás mértéke 800 000 Ft-tól 3.250 000 Ft-ig terjedhet 2012-évben. Az összeg függ az eltartott gyermekek számától, illetve a vállalt gyermekek számától az ingatlan hasznos alapterületétől és az ingatlan energetikai minősítési osztálybesorolásától. Megelőlegezett lakásépítési támogatásnál legfeljebb két születendő gyermek vállalása esetén a gyermekvállalásra előírt határidő egy gyermek esetén 4 év, két gyermek esetén 8 év. Utólagos lakásépítési támogatás esetében a támogatás mértéke a később született gyermekenként 400.000 Ft.

Szigorúbb feltételekkel, de újraindul, 2012-ben a szocpol. Az egyszeri vissza nem térítendő támogatás nyolcszázezer forinttól 2,5 millióig terjedhet - gyermekszámtól és lakásmérettől függően. Tervben van ismét a kamattámogatott, forintalapú lakáshitel is – feltéve, de ez szintén elfogadásra vár. A kamattámogatás sávos lesz, szintén gyerekszámhoz kötött és az állampapírhozamokhoz kötött.

A támogatás összege
 Lakás hasznos alapterülete     2 gyermek esetén

 60,01-75,01 m2                        800 000 Ft 

  75,01-90 m2                          1 000 000 Ft

  90,01 m2 –                            1 300 000 Ft 

Mivel pontos információk a szocpol 2012-ről még nincsenek, kiindulásnak fent hagytuk a 2009 évig érvényben lévő szocpol szabályozást.

Ki veheti igénybe, mely családtagok után?
Lakástulajdon, lakáshasználati vagy bérleti jogviszony kérdése
A saját erő
A méltányolható lakásigény
Az igénylés határideje

A szocpol - amelyet a jogszabályban lakásépítési, -vásárlási kedvezmény elnevezéssel találhatunk meg - vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet a jogosultak csak egyszer vehetnek igénybe. (Továbbiakban: kedvezmény)

A kedvezmény a következő célokra nyújtható:

  1. új lakás felépítése, a családi vagy ikerház emeletráépítésnek nem minősülő tetőtér-beépítésének a kivételével,

  2. az értékesítés céljára újonnan felépített és felépíttetett lakás megvásárlása,

  3. olyan építési munkákra, amelyek eredményeképpen 50%-ot elérő arányban az igénylő tulajdonában lévő lakása, a lakás hasznos alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül,

  4. - bármely építtető esetében, illetőleg

  5. - két vagy több gyermeket eltartó építtető esetében, ideértve az új lakás építésének nem minősülő tetőtér-beépítést és emeletráépítést is,

  6. a három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik több mint két éve már tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan megvásárlásához, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek együttesen legalább 50%-os arányú tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel csökkentett összegét a vásárlásra fordítják. A kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az eltartók és együtt költöző eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint az értékesített lakásban volt.

A kedvezmény nyújtásának feltételei

 

Lakás építéséhez, vásárlásához, állandó használati jog megszerzéséhez közvetlen támogatások akkor igényelhetők, ha:

  1. az igénylőnek, házastársának, élettársának és gyermekének, valamint a vele együtt költöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nincs, illetve e jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló kérelme nincs folyamatban,

  2. önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya nincs, vagy arról érvényesen írásban lemondott és a bérbeadó azt írásban elfogadta.

  3. Lakásvásárlás esetén a közvetlen támogatás akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója és nem élettársa .

Személyi feltételek

  1. a magyar állampolgár és az a személy, akit külön törvény alapján a magyar állampolgár jogai illetnek meg,

  2. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és bejelentett lakóhellyel rendelkezik,

  3. a harmadik országbeli állampolgár, ha bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,

  4. a hontalan, ha jogállásúnak ismerték el , és

  5. nagykorúság (aki 18. életévét betöltötte vagy 16. életévének betöltését követően érvényes házasságot kötött) - de a 16. életévét betöltött, állami gondozásban nevelt kiskorúak is jogosultak támogatásra.

 

Ki veheti igénybe, mely családtagok után?

 

Az általános feltételek meglétén túl lényeges előírás, hogy a kedvezmény az építtető (vásárló) által eltartott, vele közös háztartásban élő és a felépített vagy megvásárolt lakásba is együtt költöző gyermekek és egyéb eltartott családtagok után vehető igénybe. Főszabályként nem feltétel viszont az, hogy házaspár legyen a kedvezmény jogosultja (egyedülállók vagy élettársi kapcsolatban élők is igénybe vehetik), és az sem, hogy a támogatás felvétele hitelfelvétellel párosuljon .

Nagyon fontos, hogy a kedvezményt ugyanazon gyermek vagy más eltartott családtag után csak egy alkalommal lehet igénybe venni .

Lakástulajdon, lakáshasználati vagy bérleti jogviszony kérdése

 

Mivel a jogszabályi feltételek között szerepel, hogy nem lehet az igénylőnek, házastársának, élettársának és gyermekének, valamint a vele együtt költöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga, illetve e jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló kérelme nincs folyamatban, valamint nincs önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya. Így akinek van lakása, annak azt előbb el kell adnia ahhoz, hogy új lakásának magvásárlásához vagy építéséhez támogatást vehessen igénybe. Azonban kedvezmény igénybevételénél nem minősül lakástulajdonnak - vagyis a támogatás akkor is igényelhető -, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együtt költöző családtagjának

  1. együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, vagy

  2. a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy engedélyezte, vagy

  3. a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik .

Viszont a lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás. Erről a tényről valamint az igénylés feltételeinek teljesüléséről a közvetlen támogatást igénylő, annak házastársa, élettársa és az együttköltöző családtag(ok) büntetőjogi felelősség mellett írásban kötelesek nyilatkozni.

 

A saját erő 2012-től

 

A közvetlen támogatás nyújtásának feltétele továbbá, hogy az igénylő(k) és az együtt költöző(k) a rendelkezésükre álló anyagi eszközöket az építési költség vagy a vételár kiegyenlítésére használják fel. Az igénylő(k) és az együtt költöző(k) rendelkezésére álló anyagi eszközként kell számításba venni a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának, illetve tulajdoni hányadának az eladási árát is, amely csökkenthető:

  1. az értékesített lakást terhelő és visszafizetett önkormányzati, munkáltatói támogatással,

  2. a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével,

  3. a számlával igazolt ingatlan-közvetítői jutalék összegével,

  4. a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését legfeljebb egy évvel megelőzően vásárolt és az építés helyszínéül szolgáló építési teleknek az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) összegével növelt vételárával,

  5. a támogatással vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának legfeljebb 10%-ával, ha ezen összeg kifizetése a korábbi lakás eladását bejegyző földhivatali határozat kiadásának időpontját legfeljebb 120 nappal előzi meg,

  6. olyan számlával, szerződéssel igazoltan kifizetett összeggel, amelyet az igénylő az általa vásárolt, de meg nem valósult lakásszerzésre fizetett ki, ha az összeg az értékesítés céljára lakást építő gazdasági társaság bíróság által elrendelt felszámolásának teljes befejezését követően nem térült meg.

 

A méltányolható lakásigény szocpol igényléskor

 

Méltányolható a lakásigény, ha a lakás lakószobáinak a száma és a lakás építési (vásárlási) költsége az alábbiaknak megfelelnek.

A lakásigény mértéke az igénylő és a vele együttköltöző családtagok (házastárs, élettárs, kiskorú gyermek, valamint az eltartott - a jövedelmüktől függetlenül - meghatározott családtagok) számától függően a következő:

  1. egy-két személy esetében: legalább egy és legfeljebb három lakószoba,

  2. három személy esetében: legalább másfél és legfeljebb három és fél lakószoba,

  3. négy személy esetében: legalább kettő és legfeljebb négy lakószoba.

    Meghatározás

    1-2 személy esetén

    min.1 és max.3 lakószoba

    3 személy esetén

    min.1,5 és max.3,5 lakószoba

    4 személy esetén

    min.2 és max.4 lakószoba

Minden további személy esetében fél lakószobával nő a lakásigény mértéke. Három vagy több gyermeket nevelő család esetében minden további személynél a lakásigény mértékének alsó határa fél lakószobával, de legfeljebb három lakószobáig nő, felső határa egy lakószobával nő. Kettő fél lakószobát egy lakószobaként kell figyelembe venni.

A padlóburkolat jellegétől függetlenül:

  1. a fél lakószoba hasznos alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja, de nem haladja meg a 12 négyzetmétert,

  2. a lakószoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 négyzetmétert, de - a meglévő, kialakult állapotot kivéve - legfeljebb 30 négyzetméter, amennyiben ennél nagyobb, úgy két szobaként kell számításba venni. Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy - egy lakás esetén egy alkalommal - két szobaként kell figyelembe venni,

  3. a lakószoba legalább egy 2 méter széles - ajtó és ablak nélküli - falfelülettel rendelkezik.

Méltányolható a lakásigény, ha a lakás telekárat nem tartalmazó építési költsége (vételi ára) az ugyanolyan szobaszámú lakásoknak e rendelet mellékletében szereplő építési átlagköltségét nem haladja meg.

Az együttlakó fiatal gyermektelen házaspár esetében a méltányolható lakásigény meghatározásánál legfeljebb két születendő gyermeket, egygyermekes fiatal házaspárok esetében további egy születendő gyermeket is számításba kell venni. (Fiatal a házaspár, ha a kölcsön vagy lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét.)

 

Az igénylés határideje 2012-évben

 

A kedvezményre való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását - a megelőlegező kölcsön kivételével - lakás vásárlása esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, építés, bővítés, valamint korszerűsítés esetén a végleges használatbavételi engedély kiadása előtt - ha ilyen engedély beszerzése nem kötelező, akkor a hitelcél megvalósulását megelőzően - kell kérni a hitelintézettől. Ha a kérelmező eddig az időpontig nem kért kedvezményt, később erre már nincs lehetősége .

Forrás: Magyarország.hu

 

A szocpol igényléshez csatolandó igazolások, okiratok

Személyi feltételek igazolása


Milyen dokumentumokat kell csatolni lakás vásárlása, építése vagy építtetése esetén?
A támogatott személy kötelezettségei
Szigorú ellenőrzés

A támogatás iránti kérelmet bármelyik - ilyen jellegű tevékenységet folytató - hitelintézetnél be lehet nyújtani. A jogosultság fennállását és a szocpol összegét a kérelem benyújtásakor fennálló személyi körülmények alapján állapítják meg. A jogosultság megállapítását - a kérelem benyújtását követően született gyermek esetét kivéve - a lakásra vonatkozó adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, építésnél pedig a használatbavételi engedély kiadása előtt - ha ilyen engedély beszerzése nem kötelező, akkor a hitelcél megvalósulását megelőzően - kell kérni a hitelintézettől. Amennyiben a határidőn belül nem igénylik a támogatást, a későbbiekben már ugyanerre a lakásra vonatkozóan nem tarthatnak rá igényt .

A szocpol feltételeit a folyósító hitelintézet köteles ellenőrizni .

 

Személyi feltételek igazolása

 

A támogatás igénybevételi feltételeinek meglétét a folyósító hitelintézet vagy a kölcsönt nyújtó biztosítóintézet köteles ellenőrizni. A lakásépítési kedvezmény személyi feltételeinek meglétét az igénylő lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzője igazolja a folyósító hitelintézetnek .

A hitelintézetnél a következő dokumentumokkal kell igazolni a személyi feltételeket:

  1. személyi igazolvány vagy születési anyakönyvi kivonat bemutatásával az életkorokat és büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal a közös háztartásban élést, valamint élettársak esetében ennek időtartamát, ha az a személyi igazolványból nem állapítható meg, elvált szülők kiskorú gyermekeinek elhelyezését a jogerős ítélet bemutatásával,

  2. a továbbtanulást az iskola, intézmény által kiállított igazolással; az állandó ápolásra szoruló fogyatékosságot az illetékes szakorvosi rendelőintézet igazolásával,

  3. a munkaképesség hatvanhét százalékában vagy ennél nagyobb mértékben való elvesztését és a legközelebbi soros orvosi felülvizsgálat időpontját a nyugellátásban, baleseti nyugellátásban részesülőnél a nyugellátást folyósító szerv, ha pedig családi pótlékot olyan saját háztartásban eltartott gyermek után folyósítanak, aki tartósan beteg, illetőleg testileg vagy szellemileg fogyatékos, a családi pótlékot folyósító szerv igazolásával,

  4. azt, hogy a személy az építtető (vásárló) eltartottja és a havi rendszeres keresete (jövedelme) a jogszabályban meghatározott összeget nem haladja meg; továbbá, hogy az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költözik be, büntetőjogi felelősség melletti nyilatkozattal,

  5. azt, hogy az építtető (vásárló) csak olyan személy után igényelt kedvezményt, aki után ilyen kedvezményt még senki nem kapott, büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal,

  6. a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti regisztrációs igazolással, érvényes tartózkodási, illetve állandó tartózkodási kártyával,

  7. a bevándorolt jogállást bevándorlási engedéllyel csak szocpol esetén,

  8. a letelepedett jogállást letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel,

  9. a menekült jogállást a menekültkénti elismerésről szóló határozattal,

  10. az oltalmazott jogállást az oltalmazottkénti elismerésről szóló határozattal,

  11. a hontalan jogállást a hontalankénti elismerésről szóló határozattal,

  12. a bejelentett lakóhelyet a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímkártyával), a bejelentett szálláshelyet külön jogszabály szerinti bejelentőlappal,

  13. a személyazonosságot személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes úti okmánnyal .

 

Milyen dokumentumokat kell csatolni lakás vásárlása, építése vagy építtetése esetén?

 

Az igénybevételnek feltétele, hogy a támogatott személy vállalja, hogy a hitelintézet részére legkésőbb az utolsó kölcsönrész, illetve támogatás folyósításáig bemutatja:

  1. új lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződésben szereplő vételárról szóló, saját nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóköteles termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számlákat, egyszerűsített számlákat,

  2. lakás építése vagy építtetése, bővítése, korszerűsítése, illetve akadálymentesítése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő teljes költség legalább 70%-áról, illetve, ha az igénybe vett kamattámogatott kölcsön és közvetlen támogatások együttes összege ennél magasabb, úgy ennek összegét kitevő, saját nevére, az épülő lakás megvásárlása esetén a vételár 70%-a erejéig az előző építő (építtető) nevére kiállított számlákat vagy 2006. június 30-ig az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti import esetén a nevére szóló számlát, vámhatósági határozatot, valamint az abban előírt vám, nem közösségi adók és díjak befizetését igazoló banki átutalásról szóló igazolást. Ha a lakás felépítése során bontott anyagok is felhasználásra kerülnek, úgy ezeknek az építkezésért felelős műszaki vezető által írásban igazolt értékéig a számla benyújtási kötelezettség csökkenthető. E csökkentés mértéke nem haladhatja meg a számlával igazolandó építési költségek 20%-át,

  3. használt lakás vásárlása esetén az illetékes földhivatalhoz igazoltan benyújtott végleges adásvételi szerződést vagy a tulajdonjoga bejegyzését igazoló tulajdoni lap másolatot,

A támogatott személy és az együttköltöző magánokiratban hozzájárul ahhoz, hogy

  1. természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét valamint a támogatásra vonatkozó információkat a támogatás szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet átadja a Kincstár, illetőleg az állami adóhatóság részére,

  2. az állami adóhatóság a bizonylatok valódiságát, a bennük foglalt gazdasági esemény megtörténtét és ezekkel összefüggésben a közvetlen támogatások igénybevételének jogszerűségét, felhasználásának szabályszerűségét a helyszínen (a lakásban is) ellenőrizze, és annak eredményéről a hitelintézetet tájékoztassa, illetve, ha olyan jogszabálysértést is észlel, amellyel kapcsolatos eljárás a Kincstár hatáskörébe tartozik, a Kincstárt hivatalból értesítse. .

A támogatott személy kötelezettségei

 

A hitelintézet köteles visszaadni az eredeti számlákat - letörölhetetlen jelzéssel ellátva - a támogatott személynek. A támogatott személynek pedig a költségek igazolásaként bemutatott számlákat az adásvételi szerződés megkötése, illetve a használatbavételi engedély kiadása évének utolsó napjától számított öt évig megőrizni .

Szigorú ellenőrzés 2012 - től szocpol igénylés esetén

 

Ha az igénylő a hitelintézetnek vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tett, és ez alapján jutott közvetlen támogatáshoz, illetőleg kamattámogatáshoz, akkor az igénylő a folyósított összeget az igénybevétel napjától a Ptk. 232. §-a szerint számított kamataival együtt köteles visszafizetni. 

A folyósító hitelintézet felelős a Magyar Állammal szemben minden olyan kárért, amely a jelen rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megsértésével keletkezett. A hitelintézet felelőssége kiterjed (1996. évi CXII. törvény) szerinti pénzügyi szolgáltatást közvetítő ügynökére is, aki e rendelet szerinti támogatásokra való jogosultság bírálatát, valamint a támogatások nyújtásához kapcsolódó tevékenységet végez. Mentesül a hitelintézet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy maga vagy ügynöke, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható. A hitelintézet felelőssége nem terjed ki a megfelelőségi igazolás ellenőrzésére.

Tovább »

Az Otp már befogad szocpol igényt 2012-re

Elsőként az Otp kezdte el befogadni a szocpol igényeket 2012.02.18 tól.

A támogatott lakáscél meghatározása szocpol esetén

A vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető  

  • 2012. január 1-jét követően kiadott építési engedéllyel rendelkező és „B” (követelménynél jobb) vagy annál jobb tervezett energetikai minősítésű új lakás építéséhez, illetve·
  • 2012. január 1-jét követően kiadott használatbavételi engedéllyel és „B” (követelménynél jobb) vagy annál jobb energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához.

A támogatás mértéke és igénylésének tárgyi feltételei 

  • Az igénybe vehető lakásépítési támogatás összege függ a meglévő és a vállalt gyermekek együttes számától, ide nem értve azon gyermeket, aki után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást már igénybevettek és a lakás hasznos alapterületétől:

 

  • A meglévő gyermekek számánál figyelmen kívül kell hagyni azon gyermeket(eket), aki(k) után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok (106/1988. (XII. 26.) MT rendelet és 12/2001. Korm. rendelet) alapján vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást már igénybevettek.
  • Lakásépítési támogatás a később született gyermek után is igényelhető – az épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterületétől függetlenül – mely gyermekenként 400 ezer Ft.
  • Építés esetén az általános forgalmi adó nélkül, a lakóépület teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó bekerülési költség, vagy vásárlás esetén az általános forgalmi adó és telekár nélkül meghatározott, a lakás teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó vételár nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 000 Ft-ot.
  • A lakás hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 160 m2-t.

A támogatás igénylésének személyi feltételei: 

  • A lakásépítési támogatást igényelheti
    • devizabelföldi természetes személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók), már meglévő gyermekek után, illetve,
    • a 40. életévüket be nem töltött házaspárok a nevelt gyermekek számától függetlenül legfeljebb két gyermek vállalása esetében (megelőlegezett lakásépítési támogatás),
    • a lakásépítési támogatást igényelhet a korábban született gyermeke után igénybevevő a később született gyermeke után is a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő, az igénylés időpontjában fel nem mondott kölcsöntartozás csökkentésére, a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában érvényes összegben és feltételek szerint.
  • Nem magyar állampolgárokon kívül a támogatást igényelheti
    • az a személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján a magyar állampolgár jogai illetnek meg,
    • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik,·
    • a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,
    • a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el, vagy
    • menekült vagy oltalmazott, ha a menedékjogról szóló törvényben foglaltak szerint menekült vagy oltalmazott jogállással rendelkezik.
    • Fontos feltétel, hogy a nem magyar állampolgár igénylő a lakásépítési támogatás igénybevételéhez köteles:
    • menekült vagy oltalmazott igénylő kivételével a származási országának ingatlan nyilvántartásért felelős országos hatáskörű szerve által kiállított – az ország egész közigazgatási területére, tagállamok esetén a tagállam, szövetségi államok esetén a szövetségi állam közigazgatási területére vonatkozó – hivatalos iratot és annak hiteles magyar nyelvű fordítását bemutatni a hitelintézetnek, amellyel igazolja, hogy saját magának, házastársának, élettársának, bejegyzett élettársának, gyermekének és az együttköltöző családtag(ok)nak származási országában lakástulajdona nincs, valamint·
    • büntetőjogi felelőssége mellett írásban nyilatkozni arról, hogy az állami támogatással építeni kívánt lakásban életvitelszerűen kíván tartózkodni.
  • Megelőlegezett szocpol támogatás esetén az igénylőnek kérelmeznie kell a Kincstár igénylő lakóhelye szerint illetékes területi szervétől annak igazolását, hogy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok (106/1988. (XII. 26.) MT rendelet és a 12/2011. Korm. rendelet) alapján az igénylő lakásépítési/vásárlási kedvezményt megelőlegező kölcsönszerződéssel nem rendelkezik. Az igénylő a Kincstár igénylő lakóhelye szerint illetékes területi szerve által kiállított igazolást a hitelintézet részére köteles bemutatni.
  • Az igénylőnek köztartozásmentes adózónak kell lennie, és az igénylőnek (házastársak és élettársak esetén legalább az egyik félnek) bejelentett, minimum fél éve fennálló munkaviszonnyal kell rendelkeznie.
  • Az igénylőnek, házastársának, élettársának és gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga, vagy lízingbe vett lakása, továbbá önkormányzati tulajdonban lévő, vagy szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya nem lehet, kivéve
    • akinek, saját magának, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének vagy más együttköltöző családtagjának együttesen legfeljebb olyan lakás 50%-os tulajdoni hányada van tulajdonukban, amelyet tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján szerzett,
    • a tulajdonában lévő lakás lebontását az építésügyi hatáság elrendelte vagy engedélyezte, vagy
    • lakását legalább két éve haszonélvezettel terhelten örökölte, vagy ajándékozás jogcímén szerezte és a haszonélvező a lakásban lakik.
  • Az igénylő a hitelcélként megjelölt ingatlanban legalább 50 %-os tulajdoni hányaddal rendelkezik/rendelkezni fog. Házaspár vagy élettársak esetén mindkét félnek tulajdont kell szereznie. Támogatott személyek kívül csak az általa eltartott gyermek szerezhet tulajdonjogot.

Szocpol támogatás folyósítása 2012 évben :

  • új lakás építése esetén a készültségi fokkal arányosan, utólagosan és a lakásépítési támogatás utolsó részletét a használatbavételi engedély kiadását követően történik a folyósítás.
  • Új lakás vásárlása esetén egy összegben történik a folyósítás.
  • Amennyiben az építtető igénylő vagy támogatott személy a lakásépítési támogatással kapcsolatos ügyintézéssel mást hatalmaz meg, úgy a támogatás folyósítása csak a használatbavételi engedély bemutatását követően, egy összegben történhet.

A támogatás folyósításának általános feltételei 

  • A támogatási szerződés banki szerződésbe történő foglalása.
  • Az ingatlan-nyilvántartásban a Magyar Állam javára szóló jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom legalább széljegyként történő feltüntetése,
  • A folyósítás akkor kezdhető meg, ha az építtető támogatott személy a lakásépítési támogatáson és a hitelintézeti kölcsönön kívül saját erejét a lakás építésére már felhasználta.
  • A hitelintézet új lakás építése esetén a lakásépítési támogatás készültségi fokkal arányos folyósítását megelőzően a helyszínen ellenőrzi a készültségi fok feltételeinek teljesítését.
  • Új lakás vásárlása esetén legkésőbb a támogatás folyósításáig az adásvételi szerződésben szereplő telekárat is tartalmazó vételárról a saját nevére szóló, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóköteles termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított - a telekárat és a lakás árát külön feltüntetve tartalmazó - számlák bemutatása.
  • Új lakás építése esetén legkésőbb az utolsó részfolyósításig a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70%-áról, a támogatott személy saját nevére kiállított számlák bemutatása, mely bontott anyagok felhasználása esetén az építőipari kivitelezési tevékenység felelős műszaki vezetője írásos nyilatkozata alapján a számlával igazolandó bekerülési költség 20%-val csökkenthető. Új lakás építése esetén használatbavételi engedélyt megszerzését követően be kell mutatni a tényleges energetikai minősítését.

Tovább »

szocpol 2013 - tól még kedvezőbb feltételei

A kormány további támogatásokat nyujt lakásvásárláshoz, 2013-tól a Szocpol programot tovább kívánják majd támogatni és új elemekkel egészítik azt ki, jelentették be. Tehát aki eddig nem igényelt szociálpolitikai támogatást az nem maradt le semmiről, ugyanis a jövő év sokkal jobb és nagyobb kedvezményeket hozhat annak aki támogatott lakáshitelt akar felvenni.

Tovább »

Jön a Lidl Blue Mobile a www bluemobile.hu oldalon 33 forintos percdíjal

A Lidl Diszkonlánc olcsó percdíjakkal és olcsó mobilokkal lép a Magyar mobiltelfon piacra, 2012.02.01 - től. A percdíjak kedvezőek lesznek 33ft/perc minden irányba, a weboldal tanulsága szerint ami a www.bluemobile.hu -n érhető el a szolgáltatás Február 1-én indul. Kíváncsian várjuk milyan fogadtatása lesz a már megtelt mobil piacon a blue mobilenak.

Tovább »

A 2012-es bérkompenzációs törvény részletei - Elvárt Béremelés Mértéke 2012

 

Bevezető

A 2012. évi adó és járulékváltozások együttes hatására 2012-ben a havi szinten 216.806 forint alatt keresők 2011. évi nettó nominális bére csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó béreik emelkednek.

A Munka Törvénykönyve lehetőséget teremt a bruttó 300.000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékének és részletes szabályozásának meghatározására, melyet az idei évre a 2011. december 22‐én kihirdetett Kormányrendelet tartalmaz. E rendelet rendelkezései szerint azonban bruttó 216.806 forint feletti munkabér esetén nincs elvárt munkabéremelés.

A béremelés idén is a munkáltató döntésén alapul, azonban két évig nem indulhat közbeszerzési eljárásokon ajánlattevőként és a központi költségvetésből, valamint az elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet azon munkáltató, aki az érintett munkavállalók legalább kétharmada esetében nem hajtja végre a Kormányrendelet szerinti elvárt béremelést.

Az a költségvetési szervnek, valamint az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó egészségügyi, oktatási, szociális, valamint közgyűjteményi és közművelődési szolgáltatást nyújtó intézménynek nem minősülő munkáltató azonban, aki valamennyi folyamatosan foglalkoztatott tekintetében teljesíti a Kormányrendelet szerinti béremelést, adókedvezményt vehet igénybe az általa fizetendő szociális hozzájárulási adó terhére.

Közös szabályok

Az elvárt béremelés mértéke úgy került meghatározásra, hogy a munkavállalók nettó bére változatlan feltételek mellett ne csökkenjen, s az adókedvezmény összege úgy került meghatározásra, hogy a foglalkoztatás munkáltatóra háruló költségei munkavállalónként legfeljebb 5 százalékkal nőjenek. A 2012. január 1-jei hatállyal megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum elérését biztosító munkabéremelés az elvárt munkabéremelésbe beszámít.

A közbeszerzési eljárásokhoz és a központi költségvetésből, valamin az elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásokhoz kapcsolódó szankciók alóli mentesülés és az adókedvezmény igénybevételének feltételei az alábbi eltéréseken kívül azonosak.

  • A szankciók elkerülésének a feltétele az érintett munkavállalók kétharmada körében megvalósított elvárt béremelés, míg az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha valamennyi folyamatosan foglalkoztatott tekintetében megvalósul a Kormányrendelet szerinti béremelés.
  • A szankciók alóli mentesülés érdekében az elvárt béremelés részben (25 százalékban) a béren kívüli juttatások növelésével is végrehajtható, azonban az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha a folyamatosan foglalkoztatottak esetében teljes mértékben a Kormányrendelet szerint béremelést valósítja meg a foglalkoztató.
  • A szankciók elkerüléséhez a meghatározott időszak bármely napján az adott munkáltatóval munkaviszonyban állók körében szükséges végrehajtani az elvárt béremelést, míg az adókedvezmény igénybevételénél a folyamatos foglalkoztatás fogalmába beletartoznak a meghatározott időszak bármely napján nem csak az adott munkáltatóval, hanem a belföldi kapcsolt vállalkozások körébe tartozó bármely munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók, amennyiben az adókedvezményt igénybe vevő munkáltató foglalkoztatja őket munkaviszonyban 2012-ben a Kormányrendelet alapján.

Az elvárt béremelés a folyamatosan foglalkoztatott munkavállalókra terjed ki, amely körbe beletartoznak a munkából tartósan távol lévők is, azonban a hatálya az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján foglalkoztatott munkavállalóra nem terjed ki.

Az elvárt béremelés teljesítéséhez szükséges béremelés 2012. évi mértékét és ehhez a 2011. évi viszonyítási alapot havi 216.806 forint alatt kereső munkavállalókra személyenként szükséges meghatározni.

Referencia időszak

A főszabály szerint a 2011. év azon időszakának béradatai veendők figyelembe, amely időszak alatt a munkavállaló személyi alapbére megegyezik a 2011. december 31-i, illetve a 2011. november 1-je és december 31-e közötti időszakban történt munkaviszony megszüntetés időpontja szerinti személyi alapbérével, azonban a Kormányrendelet részletes szabályrendszert tartalmaz az évközi változások esetére.

Évközi személyi alapbér változás esetén 2011. október 31. fontos dátum, ugyanis ezen időpont előtti munkabér változás esetén a figyelembe veendő időszak kezdete megegyezik a 2011. október 31-ét megelőző legutolsó 2011. évi változás időpontjával, míg a 2011. október 31. követő bérváltozás esetén a változás utáni időszakot figyelmen kívül kell hagyni, függetlenül a referencia időszak kezdetétől.

A figyelembe veendő időszak 2011. október 31-ét követő munkaviszony létesítés esetén személyi alapbérváltozására tekintet nélkül a munkaviszony 2011. évi időtartama.

2011. évi rendszeres bér számítása

A munkavállaló 2011. évi munkabérén, azaz a rendszeres bérén a Munka Törvénykönyve szerinti személyi alapbérének és a Munka Törvénykönyve szerinti rendszeres bérpótlékainak a Kormányrendelet szerint meghatározott referenciaidőre vonatkozó egész havi átlagát kell érteni, melyet a munkavállaló munkarend szerinti munkanapjai figyelembevételével kell meghatározni.

Teljesítménybér alkalmazása esetén személyi alapbéren a százszázalékos teljesítéshez kapcsolódó teljesítménybér értendő, beleértve a teljesítménybér időbér részét is, míg jutalékos bérforma esetén százszázalékos teljesítésként a tényleges jutalék-kifizetést kell figyelembe venni.

Speciális szabályok, korrekciók alkalmazandóak, amennyiben a munkavállaló napi, heti, havi munkaidejében változás történt, vagy a munkavállaló munkaköre egészségkárosodás következtében változott.

A számítás során nem kell figyelembe venni a Munka Törvénykönyve alapján a személyi alapbér részét nem képező jutalmakat, a 13. havi béreket, a teljesítménybéres bérforma részét nem képező prémiumokat. Rendszeres bérpótlék alatt a munkaviszonyra vonatkozó szabályban, illetőleg a munkaszerződésben rögzített azon bérpótlékok értendők, amelyek a munkavállalót munkavégzés esetén folyamatosan megilletik, mint például az éjszakai pótlék, ügyeleti pótlék, rendkívüli munkavégzés esetére járó díjazás, készenléti díj. A részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében is a havi tényleges munkaidőre kell elvégezni a számításokat, a teljes munkaidőre való átszámítás nem alkalmazandó.

Az elvárt béremelés számítása

Időbér esetén a 2011. évi személyi alapbért kell emelni, míg teljesítménybér, időbérrel vagy fix bérrel kombinált teljesítménybér esetén a 2011. évi teljesítménybért kell a megfelelő mértékben megemelni.

Rendszeres bérpótlék esetén a személyi alapbér, teljesítménybér emelésének mértékének meghatározására választási lehetőséget biztosít a Kormányrendelet, így vagy a rendszeres bérpótlékok figyelembevételével kell meghatározni a személyi alapbér (teljesítménybér) emelés mértékét megadott képlet alapján, vagy a 2011. évi személyi alapbér alapján állapítsa meg és hajtsa végre az elvárt mértékű béremelést.

A Kormányrendelet alapján az elvárt munkabéremelés mértéke a 2011. évi havi munkabér 26 százaléka, ha a 2011. évi munkabér nem haladja meg a havi 59.600 forintot, míg fölötte jövedelemsávonként került megállapításra az elvárt munkabéremelés összege havi 216.805 forintig.

Béren kívüli juttatások növekményének figyelembevétele

A szankciók elkerülése szempontjából az elvárt béremelés részben biztosítható a béren kívüli juttatások 2012. évi növekményével is. A beszámítható növekmény azonban nem haladhatja meg az elvárt béremelés 25 százalékát.

A Kormányrendelet alapján a béren kívüli juttatás 2012. évi növekményét a 2012. évre vonatkozó jogosultság egyhavi átlagos nettó összege és a 2011. évi tényleges juttatás egyhavi átlagos nettó összege pozitív különbségének 130,94 százalékaként kell meghatározni.

Például egy 2011. során havi 10.000 forint béren kívüli juttatásban részesült munkavállaló esetén, amennyiben a juttatásának összegét 12.000 forintra növelték idén, úgy a személyi alapbér elvárt béremelésének megállapítása során figyelembe vehető a 2.000 forint növekmény 130,94 százaléka, azaz 2.619 forint, amennyiben ez az összeg nem éri el az elvárt béremelés 25 százalékát.

Adókedvezmény

Az adókedvezmény maximális mértéke munkavállalónként 16.125 forint, amely kedvezmény 75 ezer forint bruttó bér felett lineárisan csökken.

Az adókedvezmény összegét például egy 140.000 forintra megemelt 2012. évi személyi alapbér esetében következőképpen kell kiszámítani. A 75.000 forint feletti rész 65.000 forint, amely 14 százalékával kell csökkenteni a maximálisan adható 16.125 forintot, így az adókedvezmény összege havi 7.025 forint.

Amennyiben a munkáltató a feltételeket teljesítette, az adókedvezmény a 2012-ben újonnan belépett munkavállalók esetében is igényelhető. Az újonnan alakult foglalkoztatók automatikusan jogosultak a kedvezmény igénybevételére, kivéve, ha belföldi kapcsolt vállalkozásuk által 2011. a november 1-jét követő időszakban foglalkoztatott munkavállalót foglalkoztatnak 2012-ben.

2012. év közben visszamenőleges hatállyal végrehajtott elvárt béremelés esetén az összes egyéb feltétel teljesítése esetén az adókedvezmény kompenzáció visszamenőlegeses is érvényesíthető.

Jogkövetkezmények

Az esetleges számítási hibák elbírálása érdekében a kompenzációhoz kapcsolódóan a szokásosnál enyhébb szankciókat határoznak meg, azaz nem állapít meg adókülönbözetet az állami adóhatóság, amennyiben:

  • az elvárt béremelést a kedvezmény igénybevevője a folyamatosan foglalkoztatottak legalább 90 százalékának tekintetében teljes mértékben teljesítette, és
  • az elvárt béremelés és a végrehajtott béremelés különbsége összesen nem haladja meg az adott hóban folyamatosan foglalkoztatottnak minősülő valamennyi munkavállaló létszámának és 300 forintnak a szorzatát, és
  • amennyiben az érintett munkavállaló az ellenőrzés megkezdésekor még a munkáltatóval állt munkaviszonyban, a kedvezmény igénybevevője legkésőbb az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat jogerőre emelkedéséig bizonyítja, hogy az elvárt béremelést az ellenőrzéssel érintett időszak vonatkozásában visszamenőleg valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalója tekintetében teljesítette.

1 . §(1) A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban : Mt.) 17. § (1 )bekezdése a következő c) ponttal egészül ki :

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal folytatott konzultáció alapján rendeletben határozza meg)

„c) a bruttó 300.000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékét .”

2.§ A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV . törvény (továbbiakban : Met.) 3. § (1) bekezdése a következő s) ponttal egészül ki :

(A munkaügyi ellenőrzés kiterjed.)

„s) a bruttó 300 .000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés – kormányrendeletben meghatározott – elvárt mértékének megfelelő végrehajtására .”

3. § A Met. 3. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki :

„(4) A munkaügyi ellenőrzés minden esetben kiterjed az (1) bekezdés s) pontjában foglaltak vizsgálatára is .”

4.§ A Met. a következő 6/B. §-sal egészül ki :

„6/B . § (1) Ha a munkaügyi ellenőrzés feltárja, hogy a munkáltató a bruttó 300 .000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelést a kormányrendeletben meghatározott elvárt mértéknek megfelelően nem hajtotta végre, a megállapításról a munkaügyi hatóság határozatot hoz. Ezen megállapítással kapcsolatosan nincsen helye a 6. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltak, valamint munkaügyi bírság alkalmazásának.

(2) Nincs helye az (1) bekezdés szerinti megállapításnak, ha a munkáltató igazolja, hogy az érintett munkavállalók legalább kétharmada esetén eleget tett az elvárt mértékű munkabéremelésnek .

(3) Ahol jogszabály munkaügyi ellenőrzés során feltárt bármely jogsértést említ, ott ez alatt – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – azt is érteni kell, ha a munkáltató a bruttó 300.000  forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelést – kormányrendeletben meghatározott – elvárt mértéknek megfelelően nem hajtotta végre .

(4) Ahol jogszabály munkaügyi bírság megállapítását említi, ott ez alatt — jogszabály eltérő rendelkezése hiányában — az (1) bekezdés alapján hozott határozatot is érteni kell .

(5) Amennyiben jogszabály munkaügyi bírság kiszabása esetén további jogkövetkezménynalkalmazását a kiszabott bírság mértékétől teszi függővé, úgy az (1) bekezdés alapján hozott határozat tekintetében úgy kell eljárni, mintha a legmagasabb összegű bírság kiszabására került volna sor .”

5 . § A Met. a következő 9/A. §-sal egészül ki :

„9/A. § A törvénynek az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011 . évi . . . . törvénnyel (a továbbiakban : T.) megállapított 3 . § (1) bekezdés s) pontját, (4) bekezdését és a 6/B . §-t a T. hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni .”

6 .§ A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996 . évi LXXV. törvény hatálya alá tartozó azon munkáltató, aki a bruttó 300 .000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelést nem teljesíti, a jogsértést megállapító jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet.

7. § Hatályát veszti :

a) az Mt. 17. § (1) bekezdés c) pontja ,

b) a Met.

ba) 3 . (1) bekezdés s) pontja ,

bb) 3 . (4) bekezdése ,

bc) 6/B. §-a és

bd) 9/A. §-a.

Tovább »

27 áfa kulcs emelés mikortól 2012-ben áfa 27 százalék számítása 2012

2012 - évtől az áfa azaz az általános forgalmi adó mértéke változik,

az áfa mértéke 27% lesz felül, alul pedig a számlákon 21,26% !

Az adótörvény változása alapján. A közlemény szerint ugyanakkor az új, 27 százalékos áfa kulcs hatása már megosztja a szakmát: a könyvelők fele szerint erősödhet az áfa-emelés hatására a feketegazdaság. Az október-novemberben lezajlott felmérésben 1.043 regisztrált mérlegképes könyvelő válaszolt a kérdésekre. A tervezett minimálbér-emelés és a járulékalap másfélszeresre emelésének eredményeként a válaszadók többsége, 60 százaléka szerint várhatóan jogkövetőek lesznek a cégek, de ez elbocsátásokkal, a juttatások felszámolásával vagy munkaidő csökkentéssel fog járni. A könyvelők harmada szerint a változások a szürke vagy feketegazdaság felé tolhatják a vállalkozásokat, és csak 7 százaléka szerint várható jogkövető béremelés. A 25 százalékról 27 százalékra történő áfa-kulcs emelésről megoszlanak a vélemények, míg a válaszadók egyik fele, 55 százaléka szerint nem fogja jelentősen befolyásolni a számlázási gyakorlatot az emelés, a másik fele, pontosabban 45 százaléka szerint csökkenni fog a legális számlaforgalom, a hitelek és a kölcsönök terhei viszont biztos nőni fognak, a lakáshitel igényléskor nem lesz hitel 10%-thm alatt. A közlemény idézi Herich Györgyöt, a PENTA UNIÓ Zrt. vezető adószakértőjét, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnökét, aki szerint a terhek növekedése következtében csökken az önkéntes jogkövetés szintje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) várhatóan az ellenőrzések és a szankciók szigorításával igyekszik majd ezt kompenzálni - fejtette ki. Úgy vélte, a mivel az adóhatóság számára a jogszabályi környezet kedvezően alakul, a szervezeti változásokkal, belső fejlesztésekkel és a nemzetközi kapcsolatok szélesítésével napról-napra hatékonyabbá válik a NAV. Így a jövőben egyre kevesebben fogják megúszni az adócsalást – fejtette ki.

Tehát idén 27% visszagelé pedig 21,26% lett az áfa 2012.01.01-től.

Tovább »

állami lakáshitel 2012 - kalkulátor

Költözzön be álmai otthonába vagy varázsolja újjá a régit! Az Állami Támogatott Lakáshitel  segítségével mindezt megteheti, könnyedén és olcsón.

SZABADON DÖNTHET, SZOCPOL vagy LAKÁSHIEL

  • milyen lakáscélra fordítja a hitelt: új lakást vásárolhat, építkezhet, és korszerűsíthet;
  • mekkora összeget igényel: a hitel összege 500 ezer forinttól akár 12,5 millió forintig terjedhet;
  • szocpol esetén nem kell adóstárs
  • hogy a hitelt egyedül vagy adóstárs bevonásával igényli-e: adóstárs bevonásával magasabb hitelösszeghez juthat;
  • mennyi idő alatt kívánja a felvett összeget visszafizetni: a hitel törlesztésére minimum 2, maximum 20 év áll rendelkezésre;
  • milyen ingatlant ajánl fel fedezetnek: a fedezet legfeljebb három magyarországi, tehermentes lakó-, üdülő- vagy nyaralóingatlan, építési telek lehet.

Ha Ön nem jogosult állami kamattámogatású lakáshitel igénylésére, vagy nagyobb összegre van szüksége, akkor a megoldást a  Bankok forint, piaci kamatozású hitelei jelentik Önnek.

TÁMOGATOTT ÁLLAMI LAKÁSHITEL

Állami Kamattámogatott Lakáshitel és Páros Lakáshitel esetén, állami támogatással új lakást vásárolhat, de az összeget építésre, és korszerűsítésre is felhasználhatja.

KI IGÉNYELHETI A HITELT?

Igényelheti a támogatott lakáshitelt, ha Ön cselekvőképes, devizabelföldi magánszemély, és

  • megfelelő ingatlanfedezettel rendelkezik;
  • elmúlt már 18 éves, és a hitel lejáratakor nem lesz több, mint 65 éves, amennyiben az Ön életkora a hitel lejáratakor meghaladná a 65 évet, akkor hitelfedezeti életbiztosítás megkötése és a Bankra történő engedményezése mellett igényelheti hitelünket;
  • legalább 2 hónapja bármely magyarországi banknál aktív lakossági bankszámlája van;
  • rendelkezik saját vezetékes vagy mobiltelefonnal;
  • rendszeres, az aktuális minimálbért elérő igazolt havi nettó jövedelemmel rendelkezik;
  • legalább 4 hónapos munkaviszonnyal rendelkezik és az utolsó munkahelyén és a próbaidôt már letöltötte, vagy minimum egy éve vállalkozó, vagy már nyugdíjas (régi Ügyfeleinknek további kedvezményeket biztosítunk az e pontban leírt feltételek tekintetében.
  • korábban ( 2012 előtt ) nem vett részt állami lakáshitel programban

Tovább »

Bérek alakulása és adózás 2012-ben

Kalkulálja ki a bérét a 2012 - re érvényes adó és bér jogszabályok alapján!

Havi bruttó munkabér, Ft

Gyerekek száma, fő

 

Egyéni fizetési felmérés

Az egyik legfontosabb kérdés a munkaerőpiacon, hogy ki mennyit keres. A fizetés általában kényes témának számít, a legtöbb ember nem meri erről kérdezni ismerősét, barátját. Az pedig már egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a hasonló pozícióban lévő kollégák egymást közt ilyen témáról beszéljenek, hiszen ezt egyszerűen "nem illik". Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy maguk a cégek tiltják meg alkalmazottaiknak az ilyen jellegű kommunikációt. A legtöbb embernek az az érzése, hogy nem keres elég jól, de mivel nem létezik olyan fórum ahol erről meggyőződhetne, nem tudni biztosan, hogy helyesen gondolja-e.

A statisztikai adatok kiszámolása előtt a rendelkezésünkre álló adatokat "megtisztítjuk" tehát kiszűrjük az egymástól nagyon eltérő fizetési információkat, mint pl. 1 Ft/hó vagy 1.000.000 Ft/hó jövedelem. Ez a módszer biztosítja azt, hogy a statisztikai adatok már nem tartalmaznak nagyon magas, illetve nagyon alacsony értékeket. A "tisztítás" után a rendelkezésünkre álló statisztikai anyagból számítjuk ki a végeredményt. Ily módon számoljuk ki a legmagasabb fizetés illetve a legalacsonyabb fizetés összegét, amelynél alapul vesszük a munkaadók által kínált (MAX-MIN) és a munkát keresők által (MAX-MIN) elvárt fizetést.

A fizetés felmérésben csak azokat az adatokat használjuk fel, amelyek saját forrásból származnak, és amelyeket hitelesnek tekintjük:

  • egy kitöltött kérdőívet egy évig tárolunk rendszerünkben,
  • felhasználóink által megadott adatokat sohasem módosítjuk,
  • az adatok feldolgozásánál nem vesszük figyelembe az infláció mértékét, sem a mindenkori havi költségeket
  • csak azonos régióban hasonlítjuk össze az azonos pozíciókban elért fizetések összegét, mivel régiónként is nagy különbségek lehetnek.

A kormány által nemrégiben rendeletben rögzített havi 57 ezer forintos közmunkabérből jövőre mindössze 37 335 font maradna, szemben az idei szabályok szerinti 47 025 forinttal. A közmunkabért jövőre havi 72 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy ugyanannyi maradjon belőle, mint az idén. Ez több mint 26 százalékos emelést jelentene. Ha erre nem kerül sor, akkor alig maradna több pénz a közmunkaprogramban részt vevők zsebében a havi 28 500 forintos bérpótló juttatásnál.

A garantált bérminimum 2011-ben 94.000,-Ft, a 2012-re tervezett érték 108.000,-Ft. A garantált bérminimum juttatásának feltétele, hogy legalább középfokú végzettséggel kell rendelkezni, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakört kell betölteni, a munkavállaló végzettsége, szakképzettsége szakirányú kell legyen. A minimálbér összege 2011-ben 78.000.-Ft, 2012-es tervezet 93.000.-Ft. Közalkalmazott esetén a bér összegek eltérhetnek, és a humánerőforrású munkaerőknél is más kedvezmények lehetségesek.

Ha a tervezett inflációt is figyelembe vesszük, akkor a tervezett minimálbér-emelés már közel sem kompenzál teljes mértékben, hiszen ezt is figyelembe véve már 96.406 forint minimálbérre lenne szükség ahhoz, hogy a vasárlóerő reálértéken ne csökkenjen, ami már 23,6 százalékos béremelést jelentene A  legmagasabb béremelésre az alacsony keresetű gyermektelen munkavállalók esetében lesz szükség, hiszen őket érinti leginkább az adójóváírás kivezetésének negatív hatása.

A költségvetési szférában dolgozók 732 ezer fős létszáma 36 ezer fővel (4,7%-kal) lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti, 13 ezer fős létszáma júniusra 78 ezerre nőtt. Így az időszak alatt átlagosan közel 52 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak létszáma, 73%-uk részmunkaidős. A közfoglalkoztatás nélküli 680 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január–júniusi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 104 ezer fő volt. A nemzetgazdaság egészében nem változott a létszám egy éves összevetésben. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 300 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3%-kal nőttek, a költségvetés területén – a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt – 1,1%-kal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.

Pénzügy: bruttó 480 ezer az átlag

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (480 200 forint), ezt az információ és kommunikáció (394 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (371 200 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában dolgozóknak 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellen¬tételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizetnek. Január–júniusban a teljes munkaidősök 43 százaléka átlagosan 5300 forint juttatást kapott ezen a címen.

140 ezer forint a nettó átlagbér

Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 900, a szellemi foglalkozásúaké 182 600) forint volt, átlagosan 5,2%-kal magasabb az előző évinél.

 

Tovább »

Ingatlanadó-kalkulátor-2012

Csökkentheti a kereskedelmi célú ingatlanok iránti keresletet, és a beruházási hajlandóságot, ha jövőre a forgalmi érték három százalékra emelkedik a települések által kivetett ingatlanadó, egy 10 milliós lakás adója így akár 300 000 forint is lehet.

A jelenleginél jóval nagyobb ingatlanadót vethetnének ki a települési önkormányzatok jövőre, ha a parlament változatlan formában elfogadja a 2012-es adócsomagot. A tervezet szerint az építmény- és ingatlanadó a forgalmi érték legfeljebb 3 százaléka lehetne évente. Az ingatlanok önkormányzati adóztatása nem újdonság, helyi ingatlanadó most is létezik, annak mértékét a települések háromféleképpen határozhatják meg. A leggyakoribb a tételes, négyzetméter alapú ingatlanadó. Az önkormányzatok egy része most is él ezzel, a legtöbb helyen azonban csak a kereskedelmi célú ingatlanokra vetnek ki ilyet. Előnye, hogy biztos bevételt jelent, mert az ingatlanok, vagyis a lakások vagy üzlethelyiségek mérete a földhivatali adatok alapján könnyen megállapítható - olvasható a lapban. A hatályos ingatlanadóztatás egy másik, kevésbé elterjedt módja szerint az önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy nem a négyzetméterszám alapján, hanem az úgynevezett korrigált forgalmi érték alapján számítják ki az adót. Itt az ingatlan illeték szerinti értékének fele után kell 3,6 százalékot adózni, vagyis az ingatlan értékének 1,8 százaléka az adó. Az adóztatásnak ez a módja nem túl népszerű - mondta az Index kérdésére Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő. Az országban összesen négy település használja, többek között üdülőövezetekben, ahol hétvégi házak vannak. Létezik az ingatlanadónak egy harmadik verziója is, itt az adó alapja az ingatlan számított értéke, azonban a jelenlegi tervezet törli ezt a lehetőséget. A  jelenlegi jogszabály azt is kimondja, hogy az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük a tulajdonosok teherviselő képességét. Ez a megkötés a mostani tervezetből kikerült, ami jelentheti azt, hogy egy település akár mindenkire kivetheti a 3 százalékos sarcot, ha az adott település képviselőtestülete így dönt, ez pedig óriási drágulást jelentene - olvasható a lapban. Ingatlanszakértők szerint, ha változatlanul fogadják el a törvényjavaslatot, az adó mértékére vonatkozó nagyon tág korlátok miatt óriási különbségek alakulhatnak ki a különböző települések lakói, vállalkozói által fizetendő adó mértékében. Ezzel párhuzamosan sokan, akik nem tudják vállalni a magas adóterheket, ingatlanjukat értékesíteni próbálják majd, ami a kínálat növekedéséhez, és az amúgy is alacsony ingatlanárak csökkenéséhez, a beruházási hajlandóság és az építőipar további visszaeséséhez is vezethet.

Tovább »

Jelzáloghitel kalkulátor 2012

Életünk talán legnagyobb és folyamatos kihívása, hogy ideális otthont teremtsünk magunknak. Ez a feladat egész életünket végigkíséri: az első lakás megvásárlásától egy tágasabb családi fészek megszerzésén át egy szebb, kényelmesebb otthon kialakításáig.
Azért, hogy ezt az otthont megteremthesse, kössön Ön is Fundamenta lakásszámla szerződést, hogy kihasználhassa az egyes termékeink által nyújtott legfőbb előnyöket, és a kedvező kamatozású jelzáloghitel előnyeit !

A törvény előírásai szerint a megtakarítási idő után egy 3 hónapos, ún. kiutalási időszak következik. Ügyfeleinket levélben értesítjük arról, milyen célra, mikor és milyen módon használhatják fel a rendelkezésükre álló összeget.
Amennyiben az időpont nem megfelelő az Ön számára, vagy nincs aktuális lakáscélja, számos megoldás közül választhat. Kérheti a lakáskölcsön rendelkezésre tartását, megemelheti a szerződéses összeget, de lehetőség van hosszabb, akár 6 vagy 10 éves futamidőre módosítani a szerződést. A lakáskölcsön és/vagy a saját rész kifizetése a kiutalást követően történhet meg.
A lakáscélú felhasználás mind az állami támogatás, mind pedig a kölcsön igénybevételéhez előfeltétel, így azt minden esetben igazolni kell 2012 - től.
A lakáskölcsön érvényes díjait a mindenkor érvényes és hatályos Díjtáblázat tartalmazza.
A Díjtáblázatban szereplő díjakon kívül a kölcsönigénylőt terhelik a kölcsön igénylésekor felmerülő egyéb költségek, így különösen

  • tulajdoni lap hiteles másolatának földhivatali díja jelzáloghitel esetén,

  • közjegyzői díj, értékbecslés, jelzálogbejegyzés díja-előírásuk esetén.

 

A jelen tájékoztatóban megjelölt EBKM érték a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet alapján került megállapításra, havi 20.000,- Ft folyamatos betételhelyezést feltételezve. Az állami támogatás mértéke, szerződésenként és személyenként, havi rendszeres megtakarítást feltételezve, legfeljebb évi 72.000,- Ft. A 821. számú módozat (4 év 4 hónap) állami támogatással együtt számított EBKM értéke 10,56%; az állami támogatás nélkül számított EBKM érték: -0,72%. A megtakarítási idő változása az EBKM érték változását is jelentheti, amely érték csökkenhet. A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelem felkeltését célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a betéti szerződés részletes leírását az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat 2012) tartalmazza.
A lakás-takarékpénztár által nyújtott lakáskölcsön 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés a) pontja szerint számított referencia THM érték 5,23%, ahol a hitel összege 1 millió forint, futamideje 5 év; új lakásszámla megkötésének feltétele a szerződéses összeg 1%-ának és az első havi megtakarításnak a befizetése. A jelen tájékoztatóban megjelölt THM érték tekintetében – hivatkozással a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendeletre – rögzítjük, hogy a THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Reprezentatív példa lakáskölcsönre: a 821. számú módozat (4 év 4 hónap megtakarítási idő) esetén 1.800.000 Ft szerződéses összeg, ebből a lakáskölcsön teljes összege 1.000.000 Ft; a kölcsönkamat mértéke évi fix 3,9%, THM: 5,28%, 53 hónapos futamidőre. A kölcsön teljes költsége: folyósítási díj: 0 Ft, kezelési költség: 28.529,- Ft, ügyleti kamat:  91.219,- Ft. Havi törlesztőrészlet 21.528,- Ft, a törlesztőrészletek összege 1.119.748,- Ft.

Tovább »

b kategóriájú lakás jelentése - szocpol 2012

Szocpolfeltételek : b kategóriájú lakás jelentése 

Energia besorolás jelentése

A + < 55 Fokozottan energiatakarékos
A 56 - 75 Energiatakarékos
B 76 - 95 Követelménynél jobb
C 96 - 100 Követelménynek megfelelő
D 101 - 120 Követelményt megközelítő
E 121 - 150 Átlagosnál jobb
F 151 - 190 Átlagos
G 191 - 250 Átlagost megközelítő
H 251 - 340 Gyenge
I 341 < Rossz

A szocpolt ezentúl csak azok vehetik igénybe, akinek nincs lakásuk, és legalább az egyik szülő bejelentett, legalább féléve fennálló munkaviszonnyal rendelkezik. A szocpolt legalább B energiakategóriájú - használt vagy új - épület megvásárlásához lehet igényelni, az építési, illetve vásárlási költségeket számlával kell igazolni, emellett be kell mutatni egy igazolást arról, hogy az igénylők köztartozásmentes adózók.

Mi az a B energiakategória?

A besorolások esetén a kulcsszó a hőátbocsájtás. Összehasonlításként: a panelek alapállapotban az F-E - átlagos, illetve átlagosnál jobb - kategóriába sorolhatók. Az A+ besorolás jelentése: fokozottan energiatakarékos, az A az energiatakarékos. Ez alatt helyezkedik el a B kategória.

Két gyerekkel

Az igényelhető összegek a következők: 800 ezer forintot kaphat, aki 60-75 négyzetméteres lakást venne vagy építene, és két eltartott gyermeke van, vagy annyit tervez. Egymillió forintot kap, aki 75-90 négyzetméteres lakást építtetne vagy venne két gyerekkel, 1,3 millió forintot pedig, aki 90 négyzetméteres vagy nagyobb lakást vásárolna, építtetne. Az NGM közleményéből kiderül, a - telekár nélkül számított - egy négyzetméterre jutó építési költség, vagyis vételár maximalizálva lesz, hogy luxuslakások építése esetén az állami támogatást ne lehessen igénybe venni.

Három gyerekkel

1,2 millió forintot igényelhetnek a háromgyerekesek 70-85 négyzetméterig, 1,5 millió forintot 85-100 négyzetméterig, 2 millió forintot 100 négyzetméter felett.

Négy vagy több gyerekkel

1,6 millió forintot kaphatnak a négy vagy több gyerekesek 80-95 négyzetméterig, 2 millió forintot 95-110 négyzetméterig, 2,5 millió forintot 110 négyzetméter felett.
Az összegek az energetikai besorolás alapján növekednek - A energetikai kategóriájú lakás építése esetén 1,1 szorzóval, A+ energetikai kategóriájú lakás építése esetén 1,2 szorzóval, passzív ház építése esetén 1,3 szorzóval.

Januártól fizetnek

Az igényléseket a támogatási rendelet kihirdetését követően lehet igényelni, a kifizetések 2012-ben indulhatnak. Kérdés, hogy mire lesz elég az az 5,2 milliárd forint, amit a kormány elkülönített erre a célra? Ebből a pénzből ugyanis csupán körülbelül három-négyezer család kaphat támogatást.

 

Tovább »

szocpol-2012 szocpol-igénylés-2012 szocpol igénylésének feltételei 2012 szocpol 2012

Újra igényelhető a szocpol, támogatott lakáshitel ! Folyósítás 2012 - től !

A szocpol igénylése már megkezdhető, azonban folyósítani csak 2012 januárjában kezdik meg. A szocpol folyósításának menete elhúzódhat, mivel az igénylőnek igazolnia kell a munkaviszonyát, hogy nincs köztartozása, az építési és vásárlási költségeket pedig számlával kell igazolni. Továbbra is vissza nem térítendő támogatásról van szó. A szocpol összege függ a már meglévő, nevelt, örökbefogadott vagy tervezett gyerekek számától, a leendő lakás nagyságától, és az energiahatékonyságtól is.  A vásárolni kívánt ingatlannak legalább B energetikai kategóriájúnak kell lennie. A szocpol mértéke függ a gyerekek számától is. Előre legfeljebb két gyereket lehet vállalni. Egy gyermeket négy éven, két gyermeket pedig nyolc éven belül kell "teljesíteni".  A szocpol támogatás összege a lakás méretétől függően két gyermeknél 800 ezer forinttól 1,5 millió forintig terjedhet, három gyereknél már 1,2 és 2 millió forint igényelhető, négy vagy több gyerek esetén 1,6 millió és 2,5 millió forint kérhető. Ezek az összegek B energiakategóriájú ingatlanokra vonatkoznak, A energiaosztályú ingatlan esetén 1,1, A+ esetén 1,2, passzív ház építése esetén 1,3 szorzót kell alkalmazni. 1307/1511 2012 évtől !

A szocpol a következő célokra igényelhető:

  1. új lakás építése (kivéve a családi vagy ikerház tetőtér-beépítése, ha az nem minősül emeletráépítésnek),
  2. az értékesítés céljára újonnan felépített és felépíttetett lakás megvásárlása,
  3. olyan építési munkákra, amelyek eredményeképpen 50%-ot elérő arányban az igénylő tulajdonában lévő lakása, a lakás hasznos alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül,
    • bármely építtető esetében, illetőleg
    • két vagy több gyermeket eltartó építtető esetében, ideértve az új lakás építésének nem minősülő tetőtér-beépítést és emeletráépítést is,
  4. a három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik több mint két éve már tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan megvásárlásához, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek együttesen legalább 50%-os arányú tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel csökkentett összegét a vásárlásra fordítják. A szocpol kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az eltartók és együtt költöző eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint az értékesített lakásban volt.

Szocpol összege 2012.01.01 - től :

  • az első gyermek után: 900.000 Ft
  • a második gyermek után 1.500.000 Ft (Tehát a két gyermekre együtt a szocpol összege 2.400.000 Ft)
  • a harmadik gyermek után 1.400.000 Ft (Tehát a három gyermekre együtt a szocpol összege 3.800.000 Ft)
  • a negyedik gyermek után 800.000 Ft (A négy gyermekre együtt a szocpol összege 4.600.000 Ft)
  • minden további gyermek esetében 200.000 Ft (Öt gyermek esetén tehát 4.800.000 Ft, míg hat gyermek esetén kereken 5.000.000 Ft a szocpol összege)

Félszocpol esetén :

  • az első gyermek után: 450.000 Ft
  • a második gyermek után 750.000 Ft (Tehát a két gyermekre együtt a félszocpol összege 1.200.000 Ft)
  • a harmadik gyermek után 700.000 Ft (Tehát a három gyermekre együtt a félszocpol összege 1.900.000 Ft)
  • a negyedik gyermek után 400.000 Ft (A négy gyermekre együtt a fél-szocpol összege 2.300.000 Ft)
  • minden további gyermek esetében 100.000 Ft (Öt gyermek esetén tehát 2.400.000 Ft a fél-szocpol összege)

A szocpol szempontjából gyermek az építő (vásárló):

  • vér szerinti és örökbefogadott gyermeke
  • a gyámsága alatt álló, legalább egy éve vele együtt élő és általa eltartott gyermek - ha az építő (vásárló) vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése esetén visszafizeti a kedvezményt, valamint
  • az az intézeti vagy állami nevelt gyermek, aki a gyermek- és ifjúságvédő intézettel kötött megállapodás alapján legalább egy éve él az építtetőnél (vásárlónál) mint nevelőszülőnél - ha a nevelőszülő vállalja, hogy az elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén visszafizeti a kedvezményt, vagy másik gyermek gondozására megállapodást köt.

A megelőlegező szocpol összege:

 

  • az első gyermek után: 900.000 Ft
  • a második gyermek után 1.500.000 Ft (Tehát a két gyermekre együtt a szocpol összege 2.400.000 Ft)
  • a harmadik gyermek után 1.400.000 Ft (Tehát a három gyermekre együtt a szocpol összege 3.800.000 Ft)
  • a negyedik gyermek után 800.000 Ft (A négy gyermekre együtt a szocpol összege 4.600.000 Ft)
  • minden további gyermek esetében 200.000 Ft (Öt gyermek esetén tehát 4.800.000 Ft, míg hat gyermek esetén kereken 5.000.000 Ft a szocpol összege)

A megelőlegezett szocpol esetén a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő:

 

  • egy gyermek esetén négy év
  • két gyermek esetén nyolc év

Mi történik ha nem születik meg a vállalt gyermek?

Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét köteles a hitelintézet részére visszafizetni.

Az igénylő házaspár köteles az állam részére részletekben megfizetni a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső összege után az állam által a megelőlegezés időtartama alatt a hitelintézet számára korábban megfizetett teljes összegnek a kiegészítő kamattámogatással csökkentett részét.

Nem kell a visszafizetni a megelőlegező kölcsön összegét, ha a gyermek azért nem születik meg, mert

  • a házastársak egyike elhunyt, vagy
  • a gyermek megszületését a házastársak egyikének legalább 67%-os mértékű megrokkanása következtében nem vállalták, vagy
  • a gyermek a terhesség 26. betöltött hetét követően halva születik
  • és a kölcsöntartozás kiegyenlítésére megállapodás még nem jött létre.

A visszafizetés elengedésére vonatkozó kérelmet a megelőlegezésről szóló szerződésben vállalt határidő leteltét követő 60. napig lehet benyújtani.

Melynek egyik eleme a szociálpolitikai kedvezmény, melyet újra visszaállítanak.

Mi is ez tulajdonképpen?
Egy vissza nem térítendő lakásvásárlási, lakásépítési állami támogatás.

Nézzük milyen feltételeknek is kell megfelelnie azon szülőknek, akik szeretnék igénybe venni:

Kik vehetik igénybe:

  • 35 év alatti párok
  • nincs lakástulajdonuk
  • fél éve (minimum ) fennálló munkaviszonnyal rendelkezik – legalább az egyikőjüknek
  • nincs köztartozásuk ( adóhatósági igazolás kell hozzá! )
  • “méltányolható lakásigénynek való megfelelés”
  • legalább B energetikai kategóriájú épületet építenek vagy vásárolnak
    A feltételek együttes megléte esetén vehető igénybe a szocpol!

    Mihez vehető fel ?
  • új lakás építéséhez vagy
  • új lakás vásárlásához

    Ismét előkerült a számla kérdésköre. A felmerülő költségeket számlával kell igazolni.

    35 év alatti házaspárok már "vállalt" gyermek esetében is igénybe vehetik. Maximum 2 gyermeket lehet előre vállalni. Egy gyermeket 4 éven, kettőt pedig 8 éven belül kell "teljesíteni".

    Az építési költség vagy vásárlás esetén annak végösszege maximalizálva lesz azért, hogy luxuslakásokat ne lehessen ennek keretében létrehozni. ( Telekár nélküli ár kerül meghatározásra. )

    Energetikai minőség szerinti besorolás

    Energetikai minőség szerinti besorolás

    Energetikai kategóriába sorolják az épületeket, s egy szorzót is figyelembe kell venni, melyet a besorolás függvényében határoznak meg:
  • A energetikai kategóriájú lakás építése esetén: 1,1 szorzót,
  • A+ energiaosztályú lakás építése esetén: 1,2 szorzót,
  • passzív ház építése esetén: 1,3 szorzót kell alkalmazni.

    A támogatás összege a gyerekek számától függ, illetve a lakás nagyságától.
    Igényelhető összeg: 800.000 és 2.500.0000 Forint között lesz, a fenti feltételek figyelembevételével.

    A kifizetések 2012 év elejétől várhatóak ! 

Tovább »

erste bank végtörlesztés

Az Erste Bank Hungary Zrt. az alábbi tájékoztatást adja az otthonvédelmi törvény alapján rendelkezésre álló lehetőségekről

Az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény 2011. szeptember 29-től hatályos.
A jogszabály a fix árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségét biztosítja a jelzálog fedezettel biztosított devizahitellel rendelkező ügyfelek részére. A részletes feltételeket az alábbiakban foglaljuk össze:
A fix árfolyamon történő végtörlesztés főbb jellemzői:

A Bank a lakossági lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzálogalapú devizahitelek végtörlesztése (a továbbiakban: végtörlesztés) esetén a végtörlesztés forint összegének meghatározásakor svájci frank esetén 180 forint/svájci frank, euró esetén 250 forint/euró árfolyamot (továbbiakban: rögzített árfolyam) alkalmaz.
Igénybevételi feltételek

    * a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsön (továbbiakban: kölcsön) folyósításánál alkalmazott árfolyam a rögzített árfolyamnál nem volt magasabb,
    * ha a kölcsön folyósítása több szakaszban történt, akkor valamennyi folyósítás során alkalmazott árfolyam a rögzített árfolyamnál nem volt magasabb,
    * a kölcsön fedezete magyarországi lakóingatlanon alapított jelzálogjog
    * a kölcsönszerződést a Bank 2011.június 30-ig nem mondta fel,
    * a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentését az adós 2011. december 30. napjáig a Bankhoz benyújtja,
    * a végtörlesztés az igénybejelentés napját követő 60. napig megtörténik azzal, hogy adós ezen időpontig a végtörlesztéssel kapcsolatos valamennyi fizetési kötelezettségének eleget tesz
    * ha a végtörlesztéssel érintett kölcsönhöz közvetlenül kapcsolódik áthidaló vagy gyűjtőszámlahitel, úgy az igénybejelentéssel egyidejűleg az adósnak annak végtörlesztését is vállalnia kell.

Egyéb szabályok

    * A Bank a végtörlesztésért költséget és egyéb díjat vagy jutalékot nem számít fel.
    * Ha a kölcsönhöz kapcsolódóan a Bank lejárt tartozást tart nyilván, úgy a végtörlesztés időpontjáig a hátralék megfizetése a  normál törlesztési árfolyamon történik.
    * A végtörlesztés időpontjáig a kölcsön kamatozik, így a havi törlesztőrészletek szerződés szerint fizetendőek.
    * Az adós igényelhet forint alapú kölcsönt is a fennálló devizahitelének kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztésére.

Bárlistás ügyfél is kérhet végtörlesztést,de forint alapú hitelt nem igényelhet !

Nem jogosult a fix árfolyamon történő végtörlesztésre

Ha a kölcsön folyósítása a kölcsön devizanemével megegyező devizanemben vezetett számlára történt (nem forintban).

Gyakori kérdések:

  1. Mikor hirdették ki a törvényt?   Mikortól végtörleszthetem a hitelemet?
    A 2011. évi CXXI. törvény a Magyar Közlönyben 2011. szeptember 26-án került kihirdetésre, és az ezt követő 3. napon lép hatályba (2011. szeptember 29.). Ettől a naptól lehet kérelmet benyújtani a végtörlesztésre, majd az igénybejelentést követően 60 napja van az ügyfélnek a teljesítésre.
  2. Mik a rögzített árfolyamok a különböző devizanemeknél?
    Svájci franknál 180 forint/svájci frank, az eurónál 250 forint/euró.
  3. Minden svájci frank vagy euró hitelemet visszafizethetem rögzített árfolyamon?
    Azt a svájci frank vagy euró alapú lakossági jelzáloghitelét (amelynek biztosítékául lakóingatlan szolgál) fizetheti vissza az ügyfél, amit a törvényben rögzített árfolyam alatti árfolyamon (svájci frank esetében 180 forint alatt, euró esetében 250 forint alatt) vett fel.
  4. Élhet az is a lehetőséggel, aki a rögzített árfolyam felett vette fel a hitelét?
    Azok az ügyfelek, akiknek a rögzített árfolyam felett lett folyósítva a hitelük, nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ők a Bank mindenkori jegyzett árfolyamán előtörleszthetik hitelüket.
  5. Szabad felhasználású jelzáloghitelek is végtörleszthetők?
    Igen, a törvény szerint a szabad felhasználású jelzáloghitelek is végtörleszthetők.
  6. Személyi kölcsönökre vagy gépkocsi lízingre is vonatkozik a lehetőség?
    Nem, a kedvezményes árfolyamon csak a Magyarország területén, lakóingatlanon bejegyzett zálogjog alapján nyújtott kölcsön végtörleszthető.
  7. A fix árfolyamú átváltás az Erste lízingre is vonatkozik?
    A fix árfolyamú átváltás csak jelzálogjoggal biztosított hitelekre vonatkozik, így az Erste lízing szerződéseire nem.
  8. Nagy összegű hitelekre is vonatkozik a végtörlesztési lehetőség?
    A hitel összege szerint nincs korlátozás, bármekkora összegű jelzáloghitel végtörleszthető.
  9. A fixált árfolyam előtörlesztésre is vonatkozik?   Lehetséges a rész-végtörlesztés? Azaz a hitelem egy részét visszafizetem, de a fennmaradó részt szeretném továbbra is svájci frankban nyilvántartani.
    Nem, csak és kizárólag a teljes tartozás kiegyenlítése  esetén élhet az ügyfél a kedvezményes árfolyamú végtörlesztéssel.
  10. Mi történik, ha svájci frank alapú építési hitelem van és még nincs 100 százalékos folyósítás? Kiváltható forint hitellel egy be nem fejezett építkezés?
    Abban az esetben váltható ki forint hitellel, ha megvalósult a hitelcél és az eddig folyósított hitelrész megfelel az árfolyamra vonatkozó törvényi szabályozásnak, valamint az ügyfél az eddig nem folyósított összegre nem tart igényt.
  11. Építési hitelnél, szakaszos finanszírozás esetén milyen árfolyamot néznek, ha volt 180 forint/svájci frank feletti árfolyamon is részfolyósítás? Átlagárfolyammal számolnak?
    Ha a hitelrész bármely részfolyósítása 180 forint/svájci frank árfolyam feletti volt, akkor nem jogosult a végtörlesztésre, függetlenül attól, hogy volt-e olyan hitelrész, amit 180 forint/svájci frank alatt lett folyósítva.
  12. Kiváltható forint alapú hitellel egy be nem fejezett építkezés?
    Nem váltható ki.
  13. Lehetséges-e devizanemváltással megoldani a végtörlesztésnél a hitelfelvételt?
    Devizanemváltással nem lehetséges megoldani. A törvény végtörlesztést ír elő, amely történhet új hitelből is.
  14. Mennyi várhatóan az átfutási idő az Erste Bankon belüli, illetve a Bankon kívüli hitelkiváltásnál?
    A várható átfutási idő a végtörlesztési és a hitelkérelmek számától, valamint a normál banki működéstől függ. Az ügyfél az igénybejelentéssel 2011.december 30-ig élhet (ez az igénybejelentés folyósítási feltétel lesz), majd ezt követően lesz még 60 napja, hogy biztosítsa a végtörlesztés forrását.
  15. Lehetséges-e, hogy amennyiben részben rendelkezem a végtörlesztéshez szükséges pénzzel, akkor csak kisebb hitelt vegyek fel?
    Igen, lehetséges. Amennyiben az ügyfél hitelképes, úgy a tartozás egészére vagy egy részére is vehet fel forinthitelt.

 

Tovább »

szabadfelhasználású jelzálog hitelesek is végtörleszthetnek 180 forinton

Nem csak a lakáshitelesek hanem a szabadfelhasználású jelzálog

hitelesek is végtörleszthetnek 180 forinton állítólag, ez a legújabb

javaslata a kormánynak, a rögzített árfolyamon való törlesztést csak

a lakáshitelesek igényelhették eddig, de ez változni látszik jelenleg !

Tovább »

Mkb Folyószámlahitel Feltételek

 

Élvezze az állandó költési szabadság előnyeit, vegye igénybe az MKB Lakossági Folyószámlahitelt!

Mit ajánlunk?

  • Folyamatosan rendelkezésére álló hitelkeretet
  • Ingyenes csoportos hitelfedezeti életbiztosítást

Miért előnyös?

  • Gondoskodhat állandó átutalásai mindenkori biztos teljesíthetőségéről
  • Elkerülheti a közüzemi díjai esetleges nem teljesítését követő fáradságos ügyintézést
  • Átmeneti pénzügyi nehézségek esetén egyéb megtakarításaihoz nem kell hozzányúlnia

 

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Tisztelt ügyfeleinket, hogy a 2010. június 11-én a lakossági hitelezésre vonatkozó jogszabályváltozásokra tekintettel az MKB Bank minden lakossági hiteltermék benyújtása esetén standard hitelbírálatot alkalmaz, az egyes termékek igénybe vételére vonatkozó feltételek alapján, a meghatározott dokumentáció benyújtásával.

Az MKB Lakossági Folyószámlahitellel forintszámlájához kapcsolódó személyre szóló hitelkerete mértékéig szabadon költhet, hitelkerete folyamatosan rendelkezésére áll, így Ön bármikor automatikusan, külön intézkedés nélkül igénybe veheti azt készpénzfelvétel vagy vásárlás céljából.

A folyószámla-hitelkeret összege

A hitelkeret minimális összege 100 000 Ft, és akár az Ön nettó jövedelmének kétszerese, illetve a vállalt havi rendszeres befizetés kétszerese, de maximum 2 000 000 Ft lehet. Az Ön által vállalt havi befizetést bármilyen formában - akár átutalással, akár készpénzbefizetéssel - teljesítheti, de ennek kétségkívül legegyszerűbb és legpraktikusabb módja, ha munkabérét Bankunkhoz utaltatja.

Az igénybevett folyószámlahitel törlesztése

A folyószámlahitel visszafizetése automatikusan történik. A számlájára érkező jóváírások azonnal fennálló hiteltartozása törlesztésére fordítódnak függetlenül attól, hogy e jóváírás számlájára történő átutalással vagy készpénzbefizetéssel valósult-e meg. A hiteltörlesztés összegével hitelkerete azonnal feltöltődik, és így ismételten az Ön rendelkezésére áll. A folyószámlahitelhez kapcsolódó érvényes kamatokat, díjakat és azok felszámítási módjait az aktuális Kondíciós Listánk tartalmazza.

A folyószámla-hitelkeret igénylése

Az igényléshez szükséges hitelkérelmi nyomtatványt bármely MKB bankfiókban rendelkezésére bocsátjuk vagy letöltheti a Letöltések és linkek menüpontból. Hitelkérelmének elbírálásáról, a hitelkeret megnyitásáról néhány nap elteltével postai úton is értesítjük.Folyószámlahitel kamatai jobbak mint a lakáshitel kamatai.

Csoportos hitelfedezeti életbiztosítás

Az Ön és családja biztonsága érdekében az MKB Folyószámlahitelhez Csoportos hitelfedezeti életbiztosítás kapcsolódik, melynek díját az MKB állja. Önnek nem kell mást tennie, mint aláírni a csatlakozó nyilatkozatot, és automatikusan egy kockázati életbiztosításhoz jut, melynek részleteit külön erre a célra készített Tájékoztatónk tartalmazza.

 

Tovább »

rögzített árfolyam kalkulátor

Júniusban fogadta el a parlament azt a jogszabályt, amely rögzített árfolyam mellett teszi lehetővé a devizahitelek törlesztését átmeneti időre. A svájci frank árfolyamát 180 forintban, az euróét 250 forintban állapították meg 2014 végéig. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek a törlesztési elmaradása nem haladja meg a kilencven napot. Ha valaki ezt a megoldást választja, 2014 után kell visszafizetnie a különbözetet. A rögzített árfolyamkalkulátor a pszáf oldalán elérhető online.

Rögzített árfolyam alkalmazása szempontjából a hiteladós és pénzügyi intézmény között létrejött devizakölcsön alapján fennálló fizetési kötelezettség csökkentésére irányuló minden olyan intézkedés fizetéskönnyítő programnak minősül, melynek eredményeként a hiteladós egy meghatározott időszakra kisebb havi törlesztőrészlet megfizetésére köteles. Így például a bank által biztosított futamidő hosszabbítás, tőketörlesztési moratórium, egyéb adósságrendező hitelszerződés, áthidaló kölcsönök. A devizakölcsön törlesztése során a rögzített árfolyam alkalmazása miatt az adós által meg nem fizetett törlesztőrészlet-hányadra forintban folyósított kölcsön (azaz a havi törlesztőrészletnek az a része, mely a tényleges piaci árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbözetből adódik). A gyűjtőszámlahitel igénybevételére a hiteladósnak a pénzügyi intézménnyel hitelkeret-szerződést kell kötnie. A gyűjtőszámlahitel tekintetében érvényesíthető jelzálogjog a devizakölcsön fedezetével azonos ingatlan.

 

Tovább »

cofidis munkáltatói igazolás

30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás. -

egyéni vállalkozó esetén előző évi APEH jövedelemigazolás.

Az előzetes hitelbírálat után postázzuk címére az innen is letölthető

igazolást, amit munkaadójával kell kitöltetnie.

 

Szabad felhasználású személyi kölcsönünkkel szemben áruvásárlási hitelünket azoknak ajánljuk, akik egy konkrét termék megvásárlásához szeretnék igénybe venni segítségünket.

 

A vételár kipótlása mellett sokszor akkor is hasznos lehetőség az áruvásárlási hitel, ha nem szeretne kiköltekezni és a vásárlás mellett tartalékra is szüksége van.

Áruhitelünk előnyei:

 

  • a hitelösszeg és a futamidő tetszőlegesen választható
  • a havi törlesztőrészlet összege a hitelösszeg és a futamidő függvényében változik
  • forint alapú
  • gyors ügyintézés, azonnali hitelbírálat
  • a teljes összeg visszafizetése után hitele rulírozóvá válik, vagyis a már visszafizetett tőkeösszeg újra felvehető

Áruhitel felvételének menete:

  • keresse fel partnereinket
  • kérjen tájékoztatást az ajánlatunkról
  • igényeljen azonnali hitelbírálatot
  • munkáltatói igazolását hozza magával
  • pozitív hitelbírálat esetén azonnal elviheti a megvásárolt terméket
  • kezdje meg a törlesztést a következő hónaptól

Tovább »

kápé-gyorskölcsön azonnal-kápé-gyorskölcsönök

 

  • Kezes és ingatlanfedezet nélkül igényelhető.
  • Tetszőleges célra felhasználható.
  • 400 000 és 3 000 000 forint közötti kölcsönösszeg igényelhető, 12-72 hónapos futamidőre. (További Kölcsön igénylése esetén és meglévő Személyi Kölcsön Személyi Hitellel történő kiváltása esetén, a maximálisan igényelhető hitelösszeg 3 500 000 Ft.)
  • Forintalapú kölcsön: nincs árfolyamkockázat, a futamidő teljes hossza alatt állandó a törlesztőrészlet.
  • 0 Ft kezelési költség banknál vezetett folyószámláról automatikus beszedéssel történő visszafizetési mód esetén 
  • Adóstárs bevonásával nagyobb kölcsönösszeghez juthat.
  • A futamidő teljes hossza alatt bank folyószámlára történő rendszeres munkabér átutalás esetén kedvezőbb kamattal és alacsonyabb törlesztőrészlettel igényelhető a kölcsön. 
  • A Keretösszeg lehetőséget biztosít újabb kölcsönösszeg(ek) igénylésére, telefonon keresztül és akár dokumentáció nélkül a hitelszerződésben foglalt feltételek esetén. A Keretösszeg jelenti azt a hitelszerződésben meghatározott forintban nyilvántartott keretösszeget, amely terhére a Bank hitelbírálata függvényében a Keretösszeg lejárata alatt További Kölcsönöket folyósíthat. További Kölcsönök folyósítása csak és kizárólag a Bank hitelbírálatának pozitív hitelbírálata alapján történhet, és csak akkor ha a További Kölcsönökre vonatkozó feltételek a Kölcsönkérelemben foglalt értékhatár alatt és az Első Kölcsön Értesítőben megadott korlátok között vannak.
  • Néhány perc alatt megtudhatja Hitelvonalunkon, hogy mekkora kölcsönösszeghez juthat. A kölcsön igényléséhez nem szükséges befáradnia a bankfiókba, a bank üzletkötői bárhol felkeresik Önt. Interneten keresztül kedvezőbb feltételekkel kezdeményezhet Kápé  Hitelt, regisztrációját 1 percen belül megválaszoljuk.

 

Forintalapú kölcsön esetén THM4: 23,4% - 42,8%.

2) Amennyiben a Citibank Személyi Hitel visszafizetési módjaként a Citibanknál vezetett folyószámláról történő automatikus beszedést választja, nem számítunk fel kezelési költséget. A 0 Ft kezelési költség kizárólag új Citibank Személyi Hitel igénylése esetén érvényes, már meglévő szerződésre nem vonatkozik.

3) Az üzletkötők a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepével szerződéses kapcsolatban álló és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által nyilvántartásba vett bankügynökök, akik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2. mellékletének I.12.b) alpontja szerinti, pénzügyi szolgáltatást elősegítő tevékenységet végeznek, aminek keretében a bank nevében önállóan kötelezettséget nem vállalhatnak (szerződést nem köthetnek), valamint az ügyféltől készpénzt vagy egyéb pénzügyi eszközt nem vehetnek át és nem is kezelhetnek.

4) A THM (teljes hiteldíjmutató) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke függ a kölcsönösszeghez kapcsolódó kamattól, a folyósítás módjától és a kezelési költség nagyságától. A 83/2010 Kormányrendelet 9.§ (1) d-e. pontja alapján 3 000 000 Ft Kölcsönösszeg, forintalapú kölcsön, 5 éves futamidő esetén a hitel rögzített kamata: 24,25%, a THM a visszafizetési módok szerint: automatikus beszedési megbízás útján: 27,1%, automatikus beszedési megbízás útján, a folyósított kölcsönösszeg készpénzben történő felvétele esetén: 27,3% csoportos beszedési megbízás útján: 28,4%, csoportos beszedési megbízás útján, a folyósított kölcsönösszeg készpénzben történő felvétele esetén: 28,6% banki átutalással: 29,0%, banki átutalással, a folyósított kölcsönösszeg készpénzben történő felvétele esetén: 29,2%.

 

Tovább »

kápé hitel igénylése azonnali kápé hitelek igénylése

 

ismerje meg az  azonnali hitel előnyeit!

  • Szabad felhasználású, bármilyen célra azonnal igényelhető
  • Egyszerűen, kezes és ingatlanfedezet nélkül elérhető
  • Kiszámítható, hiszen forint alapú, így nem jár árfolyamkockázattal
  • Átlátható, mert csak a kamatot kell fizetni (nincsenek rejtett költségek, folyósítási és hitelbírálati díj, sem kezelési költség)
  • Rögzített kamat, fix törlesztőrészlet (így Ön biztos lehet benne, hogy mindig ugyanannyit kell fizetnie)
  • Munkáltatói igazolás sem szükséges, ha munkabérét bankszámlára kapja, és ezt bankszámlakivonattal igazolja
  • Nem szükséges  Banki folyószámla, de ha Kedvezményes Banki folyószámlát nyit, fizetését ide utaltajta és a törlesztőrészleteket csoportos beszedéssel egyenlíti ki, jelentős kamatkedvezményt kap!

Lássunk egy példát!

  • Azonnali Hitelösszeg: 750 000 Ft
  • Törlesztőrészlet 84 hónapra: 19 493 Ft ***
  • Rögzített kamat* 25,0%
  • THM** 28,5%
  • A hitel díja 887 412 Ft Ft,
  • a teljes visszafizetendő összeg: 1 637 412 Ft

A kedvezményes kondíciójú lakossági hitelkonstrukció igénybevételéhez az szükséges, hogy a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában az Ügyfél a  Banknál Lakossági Forint Bankszámlával rendelkezzen, vagy új Kedvezményes Folyószámlát nyisson, és a kölcsön futamideje alatt a mindenkori minimálbér összegét a Bankszámlára utaltassa és a kölcsön törlesztését a Bankszámláról csoportos beszedési megbízással teljesítse. 

 

Tovább »

kápé hitel pénzügyi szolgáltató zrt

 

Készpénzkölcsön 30 000 - 200 000 Forintig, 26, 39 vagy 52

hetes futamidővel, heti visszafizetéssel

telefonszám: 06 (40) 365 365  - szólt a reklám !

Példa 150 e ft gyorskölcsön igénylése esetén

52 hét x 4980 ft a törlesztő a thm 227%

az adatok alapján u.a. mint a provident  ! 

 

Az Ügyfél ellenőrzött adatainak felvétele és központi bírálata

alapján engedélyezett összegű készpénzkölcsön folyósítása

az Ügyfél lakóhelyén történik és a megkötött kölcsönszerződésben

rögzített összegű törlesztő részleteinek heti rendszeres begyűjtése is.

 

Feltételek :

 

  • Bejelentett magyarországi lakhely
  • Érvényes Személyi igazolvány 
  • Állandó, illetve bejelentett lakhely az Athlon zRt. működési területén 
  • Az ügyfél a bejelentett lakhelyén lakik 
  • Rendszeres jövedelem 
  • 18-70 év életkor 
  • Az Ügyfél kijelenti, hogy képes a kölcsönt visszafizetni és hajlandó a Képviselővel együttműködni

------

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Psztv.) biztosított felügyeleti jogkörömben eljárva, a KáPé Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Zrt., székhelye: 1117 Budapest, Hauszmann u. 2. 2. em.) számára, a Felügyeleti Tanács felhatalmazása alapján az alábbi határozatot hozom.

Felhívom a Zrt-t, hogy a felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettségét mindenkor a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően fokozott biztonságú, vagy minősített elektronikus aláírással ellátva teljesítse.

-

A határozat ellen - közigazgatási eljárás keretében - fellebbezésnek helye nincs, azonban az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Felügyelethez benyújtott keresettel a Fővárosi Bíróságtól kérheti. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs.

Forrás : pszaf.hu

 

Tovább »



http://rss.kapehitel.blogter.hu/

Archívum

Blogom címkéi